MEGVÁDOLT MINISZTEREK. Előzmény nélküli kezdeményezésnek nevezi a Krónika az Országos Korrupcióellenes Ügyészség kérését, hogy Traian Băsescu államfő hagyja jóvá a bűnvádi eljárás beindítását Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter, valamint Nagy Zsolt egykori informatikai és távközlési tárcavezető ellen. Nagy Zsolt ellen ez lenne a második ügyészségi eljárás az energetikai kémbotrány keretében zajló ankéton kívül.
A korrupcióellenes hatóság közölte, a jelenlegi és a volt tárcavezetőt korrupcióval és közvagyon ellen elkövetett, rendkívül súlyos következményekkel járó hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják a Román Postavállalat közbeszerzéseinek és társulásainak ügyében. Az idén áprilisban megnyitott nyomozati anyag arra próbál fényt deríteni, törvényesen járt-e el a postavállalat, amikor részvénytársaságokkal társult, illetve amikor az Imopost Developments Rt. alaptőkéjéhez íratott egy állami közvagyonként elkönyvelt bukaresti telket. A korrupcióellenes ügyosztály szerint fennáll a gyanú, hogy a Román Posta és két magáncég társulásakor mintegy 90 millió euróra becsült ingatlanegyüttest negyvenszer kevesebbre, 4,5 millió euróra értékelték, súlyosan megkárosítva ezáltal az állami közvagyont.
FOGYNAK A ROMÁNOK. Rohamosan csökken Románia lakossága, így felül kell vizsgálnia népességpolitikáját — állapította meg Traian Băsescu államfő Nagyszebenben egy nemzetközi demográfiai konferencián. Az elmúlt tizenhét esztendőben 1,4 millióval csökkent az ország lakossága, s ha nem történik változás, 2050-re már csak 16,5 millió állampolgára lesz Romániának. Băsescu legfőbb okként az elvándorlást és a születések számának megcsappanását határozta meg. A népességfogyás az aktív lakosság számának drasztikus csökkenését hozza, így a következő évtizedekben a nyugdíjrendszer összeomlásától is tartani kell — jelezte az államelnök. (Cotidianul)
PÉNZ ÉS ALKALMAZOTT KELL. Nagy csinnadrattával indították útjára a hét elején a magánnyugdíjpénztárak rendszerét, és rögtön előbukkantak a hibák is. Az Országos Nyugdíjpénztár elnöke bejelentette, intézménye nem rendelkezik az életbeültetéshez szükséges pénzzel és személyzettel. Eddig a kormány egy vasat sem utalt át, hogy kiépíthessék a járadékok nyilvántartásának és átutalásának informatikai rendszerét, és legalább hatszáz személyt kellene alkalmazniuk, hogy zavartalanul végrehajthassák a rájuk bízott feladatot. (România liberă)
MÉG EGY HÉTIG JELENTKEZHETNEK. Szeptember 26-ig tehetik le a pártok, politikai szövetségek, a nemzeti közösségek szervezetei és a független képviselők a jelöléseket az európai parlamenti választásokra. A választási kampány szeptember 26-án kezdődik és november 24-én ér véget. Az esetleges óvásokat 2007. október 10-ig lehet benyújtani. Az Országos Választási Iroda október 16-án jelenti be a jelöltek végleges névsorát. Az európai parlamenti választásokat november 25-én tartják 7 és 21 óra között. (erdély.ma)