Volna néhány észrevételem a fenti címmel szeptember 14-én (Simó Erzsébet aláírással) megjelent cikk kapcsán. Helyzetismertető részével teljesen egyetértek, csak az egyes hatósági hozzászólásokat kommentálnám röviden.
Dr. Sikó Barabási Sándor, a megyei állat-egészségügyi igazgatóság vezetőjének érvelése — miszerint a város jogtalanul adott ki építési engedélyeket — kemény ködösítés. A farmot tényleg harminc éve létesítették, de akkor Szemerja, sőt, a mostani Jókai Mór utcai csángótelep már rég megvolt.
Hogy a Nutricod, újabban Abofarm mennyit fektetett be, vagy le, vagy fel, hogy esetleges felszámolása mennyibe kerülne, engem hidegen hagy, ahogy ezen cégek, intézmények vezetőségét sem érdekelte/érdekli, hogy minket itt milyen, mekkora fertőben tart.
Sikó urat pedig meginvitálnám egy-egy esténkénti eszme-, azaz levegőcserére, látószöge biztosan megnyílna legalább annyira, hogy mi, itt lakók is beleférjünk. Ha elfoglaltsága miatt erre nem volna ideje, becsomagolok neki egy nejlonzsáknyit ebből a ,,rusztikus miliőből", lefogadom, egész lakását képes elárasztani.
Kovács István, a megyei környezetvédelmi igazgatóság felügyelője azzal nyugtat, biztat, hogy a dolog ideiglenes, csak 2014-ig tart — addig kapott halasztást az Abofarm. No comment… — vagy talán csak ennyit: én ezután nem fogom elítélni az adócsalókat!
Nagyon eredeti Gáspár Zsolt, a farm igazgatójának állásfoglalása. Nincs szag, nincs zaj, a trágyát is kiszárítva (hozzáteszem, talán még illatosítva is) szórják szét, minden rendben.
Ez úgy hangzik, mint kölyökkorunkban a te vagy a hülye, nem én.
Könyörgöm, Gáspár úr, magyarázza meg nekem, balgának, mi lötyög ki az útra a farmját elhagyó konténerekből, mi az a bűz, ami ilyenkor végigsöpör, hömpölyög a Jókain? Mi gázosít minket esténként? Mert ezt letagadni már nem eredetiség, ez pofátlanság! Ha tényleg minden rendben van, mit is ígér Ön 2014-re?!
Komolyabbra fogva: azt mondja, terelőútra nincs lehetőség. Pedig van, használták is a régi gyümölcsösi utat, főleg, amikor kertjeinktől kb. 200 méterre ,,létesítettek" ganételepet. Jó, azt felszámolták, de a tavasszal/nyáron odébb dögtelepet rögtönöztek (le is fotóztuk), minket pedig majd megettek a legyek.
Abban igaza van, hogy a farm ipari/mezőgazdasági területen fekszik, de például az én 50-es években épült házam már nem, a határ kb. a kertkapumnál húzódik. Hát, kedves Gáspár úr, nekem itt a határnál zárja le a fertőt, a kertben majd valahogy kibírom.
Polgármesterünk hozzászólása se nagyon megnyugtató, főleg, mert Őt mi választottuk, nem is egyszer… Azon érvelése, hogy a textilgyár is szennyez, nekem személyesen nevetségesnek tűnik. A textilből áradó szagok dezodornak is beillenek az Abofarmból áradó förtelmes bűz mellett. Kevésbé finoman kifejezve: lófing.
Véleményét, miszerint a végső problémamegoldás mind a kis-, mind a nagyállattartás kitiltása a városból, enyhén szólva túl radikálisnak ítélem, főleg, ha ez az intézkedés istállóban, udvaromon tartott három tyúkom, két nyulam, kutyám, macskám nyakát is kitekeri. Nem tudom, ki mást zavarhat az én állatállományom, a nyulaim ketrecbe vannak zárva, meg se mukkannak a párák, a kutyám nem kakil a parkban, elég neki az udvar, ugatni is csak ritkán és diszkréten szokott, nemhiába okleveles fajta. Macskám, kandúr lévén, el-el csatangol, igaz, de eddig még rossz hírét nem hallottam. Tyúkjaim összkomfortos külön udvarral, óllal rendelkeznek, csak ha tojnak, jelzik ezt némi zajjal, de ez mind ritkábban fordul elő.
Kikérem magamnak, ha a bűzirtásnak ez volna az ára! Ha netalán a közeljövőben (ezek után nem lehet tudni) még udvari körforgalomra is köteleznének, nem fizetek én több adót, inkább veszem a tarisznyámat, és megyek a fenébe! Aztán tőlem görényfarm is létesülhet a környezetvédelem székháza mellett. Hadd keveredjen a bűz...
Dezső Bernát, Sepsiszentgyörgy