A harminckilenc esztendős Kelemen Botond (képünk) már a szülői házban magába szívta a népművészet és tárgyi örökségünk iránti szeretetet, mely meghatározta további életét is.
Régi papírpénzekkel kezdte, majd a fémérmék következtek, ezekkel alapozta meg gyűjteményét. A szakszerű gyűjtőmunkában nagy segítséget kapott a kézdivásárhelyi Beke Ernőtől. 1987—88-ban a csernátoni népfőiskolán a népi faragást is elsajátította, s ott még jobban megkedvelte a régiséggyűjtést. Pénzért nem vásárolt tárgyakat, és nem is kereskedik azokkal, hanem más gyűjtőkkel cserél főleg olyasmit, amiből több darabbal rendelkezik. Kezdetben csak szülőfalujában szerezte be a régiségeket, később egész Kézdi­székre kiterjesztette ,,vadászterületét". Az utóbbi időben egy magyarországi gyűjtővel csereberélve gazdagította házi múzeumát. Lakása bővítésével régi vágyát látja teljesülni: az érdeklődők számára is látogatható magánmúzeumra gondolt, ahol külön szobákban tárolná eddig összegyűjtött tárgyait. Az első szobában az 1848/49-es magyar szabadságharc emlékeit mutatná be, a másodikban a millenniummal kapcsolatos tárgyak kerülnének közszemlére, a másik két szoba pedig az első és a második világháború idejére emlékeztetne. Kelemen Botond a katonasághoz kapcsolódó gazdag gyűjteményére a legbüszkébb, melyben rohamsisakok, korabeli egyenruhák, gombok, szuronyok és egyéb használati tárgyak találhatóak. Kelemen nem csak gyűjtő, hanem hagyományőrző főhadnagy is, a 15/2-es székely határőr gyalogezred gelencei ütegének parancsnoka. Csapa­tával minden március 15-én és más, főleg magyarországi csatajelenetek felelevenítésén is részt szokott venni, ehhez Gábor Áron ágyújának hű másával is rendelkezik. Mindezek mellett faragással is foglalkozik, édesapjával együtt székely kapukat és kopjafákat készít.