Mezőgazdasági összeírás indul
Ma kezdődik a vidéki lakosság, valamint a mezőgazdasági tevékenységet folytató nagy- és kisvállalkozások birtokában lévő földterületek, állatállomány, mezőgazdasági eszközök és gépek összeírása.
A mezőgazdasági szaktárca vezetője, Valeriu Tabără felkérte a vidéki lakosságot, hogy igyekezzék reális adatokat bediktálni, az összeírás ugyanis nem jár adó-, illetve illetéknövekedéssel. Romániában a második világháború befejeződése óta három alkalommal került sor ilyen horderejű akcióra, először 1948-ban, legutóbb pedig 2002-ben. A most kezdődő összeírás folyamán először kerülnek be olyan adatok is a nyilvántartásokba, amelyek a gazdaságok korszerű geodéziai, GPS-segítséggel szerzett adatokkal való azonosítását könnyítik. Az összeírás során az állatok esetében a 2010. december 1-jei létszámot veszik alapul, a termőterületek esetében pedig a 2009. szeptember 30.—2010. október 1. közötti állapotot.
Átadták a nagyszebeni körgyűrűt
Emil Boc tegnap felavatta Nagyszeben 20,8 kilométer hosszú körgyűrűjét, amelyből 17,2 kilométer autópályaként épült. A beruházás körülbelül százmillió euró értékű. Az első szakaszt két részre osztották, az egyiken a Geiger-Boegl-Comtram konzorcium, a másikon a brassói Vectra Service dolgozott. Az autópálya-szakasz része a IV-es páneruópai folyosónak. A munkálatokat 2003 tavaszán kezdték el, és 2006 őszén be kellett volna fejezni, ám határidőre a terelőútnak csak mintegy 40 százaléka készült el, így a jelentős késésért és a szerződésben szereplő kiadások meghaladásáért a szállításügyi minisztérium 2006 októberében felbontotta a terelőút első építőjével, az olasz Todini Construtioni Generali céggel kötött szerződést.
Háromszéki díjnyertes
Bakk-Dávid Tímea, a Transindex nevű hírportál szerkesztője a 2010. Európai Év Újságírója díj romániai nyertese a nyomtatott és online sajtó kategóriában. Az Európai Bizottság díját, amelyet az Árvák, szülőkkel — Mi történik a kórházban elhagyott gyerekekkel? című, a Transindexen megjelent riportjával érdemelt ki, december 17-én Brüsszelben veheti át, ahol az európai szintű első három helyezettet külön díjazzák. Bakk-Dávid Tímea a Krónika szerkesztőségében ismerkedett meg az újságírás mesterségével, 2006 óta a Transindex, 2010-től pedig a Think Outside The Box szerkesztője is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.