Szilágyi István Kossuth-, illetve József Attila-díjas író, a Helikon főszerkesztője hétfőn a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Ignácz Rózsa Irodalmi Klubjában, kedd este a kézdivásárhelyi Vigadóban találkozott olvasóival.
A fürdővárosban mintegy ötvenen, a céhes városban pedig több mint százan vettek részt a családias hangulatú író-olvasó találkozón. Szilágyi István hétfőn délelőtt a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontban rendhagyó irodalomórát is tartott. A kolozsvári író Kő hull apadó kútba című regényéről beszélt a középiskolás diákoknak.
A hetvenkét éves Szilágyi Istvánnal, napjaink egyik legjelentősebb prózaírójával — a Kő hull apadó kútba, a Hollóidő és az Agancsbozót című regények szerzőjével — Fekete Vince költő, műfordító, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese beszélgetett, mutatta be dióhéjban írói munkásságát, hangsúlyozva, hogy a Szilágyi-regények a kortárs prózairodalom alapművei, a XX—XXI. századi magyar irodalom megkerülhetetlen az ő regényírói munkássága, elbeszélői teljesítménye nélkül. A vendég gyermekkoráról, írói pályafutásáról, regényei születéséről, a székelységről beszélt, novellarészleteket olvasott fel és dedikált.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.