Apró lábak szelik át a néhai, ma már kopár, szürke betontömbök által körülvett játszóteret. A várakozástól és türelmetlenségtől ide-oda tipegő gyermekek mindegyike zacskót szorongat a kezében, miközben figyelmesen hallgatja az óvónő szavait. Néhány intő szó után szertefoszlik a gyermeksereg, és kezdetét veszi a várva várt... szemétgyűjtés.
A Hamupipőke óvoda számos csoportjában az évek hosszú során hagyománnyá vált a hulladékgyűjtés, és nemcsak a takarítási világnapon. A szűk termek zsúfoltsága és a néha előbújó, melengető napsugarak minduntalan a szabadba csalogatják az óvodásokat. Ám az ormótlan tömbházak által körülvett csupasz tér aligha nevezhető játszótérnek. A színes hinták, lipinkák, mászkálók és körhinták helyén mára nem maradt más, mint néhány kiálló vasdarab, koszos, kutyapiszkos, földbe taposott homok, és persze a jó öreg, ám napról napra megújuló szemétkavalkád. A néhai játszótér közvetlen szomszédságában elhelyezett két nagy hulladéktároló már csak hab a tortán.
A szemét állandó jelenlétének talán az arra járók nemtörődömsége, hanyagsága, talán a néha fel-feléledő szél az oka, mely főleg papírhulladékok tömkelegét hagyja maga után.
Panaszok, szomorú észrevételek sorát lehetne még felsorakoztatni. Hiába vált közhellyé, úton-útfélen emlegetett témá az elhagyatott, szürke játszóterek kérdése, visszajelzést alig kapni valakitől. És ha már a zöldövezet, az új játékszerek és a tiszta környezet egyelőre csak a jövő zenéje, jó lenne, ha a jelenlegi ,,játszótérre" legalább néhány kupac homok kerülne, hogy legyen, ahol a gyerekek kedvükre szórakozzanak... vagy amit az arra kóborló kutyák bepiszkítsanak.
A Hamupipőke óvoda közössége
