Farkas Árpád
Damjanich köpenye
Följegyeztetett, nem porba, nem is kéménybe, hogy
Damjanich tábornok együtt hált volt katonáival,
köpenyébe burkolódzván csatatereken, ha ütközetek
utáni tábortüzek pernyéivel szikráztak össze a csil-
lagok. Regöli a krónikás, hogy kivégzése után a
hóhér lehámozta róla köpenyét, magához vevé, s szol-
gált is néki, miután elnyerte kiváló munkája jutal-
mául a Magyarország főhóhéra magas címet, munkaruha-
ként kísérve el Pestről vidéki útjaira is.
Ama köpönyeget látni vélték később Doberdónál,
Isonzónál rebbent visongó szárnya, sarka már-
tózott vérben Tanácsköztársaság napjai alatt.
Volt, aki látta Orgoványnál, majd a második nagy
háborúban a Don-kanyarban vélték rozsdállani a szűz-
fehér havon. Később Szárazajtán rebbent, s besusogta
sejtelmesen az ötvenes éveket, ötvenhatban örvénylett
Pest utcáin kitárva szárnya sarka szögletét
Erdélyre is.
Hűlt nyoma mára, csupán az éj bakacsinja terül, sus-
san lidércesen fölibénk. Vagy tán nem is éjszaka ez?
Mégis, mégis, a néhai jó Damjanich tábornok köpenye volna?
Bogdán László
Damjanich kardja
Farkas Árpádnak, a Damjanich köpenye
című versére válaszul
A hóhér térdén kettétörve a földre hajította,
de Damjanich kardja természetesen nem maradt meg
az aradi vár porában,
felszikrázott a keleti égboltra
örök, figyelmeztető félholdként.
Deák Ferenc káprázó szemébe is belevillant,
de a századforduló kitántorgó hajótöröttei is látták,
mielőtt, számukra mindörökre,
a haragvó tengerbe hullott volna…
Igen, egészen olyan volt, akár egy mínuszjel.
Egyenlővé tette a magyart a magyarral,
a zsidóval, a románnal, a szerbbel, a szlovákkal…
Egy októberi vasárnapon megbillenve a kezet kereste,
ki lesújthatna vele, de nem találta,
és nem lelt rá a szalámitaktika, az államosítás,
a szabad rablás, a politikai futurizmus,
a padláslesöprések évadaiban sem.
Aztán újra elközelgett egy október!
Nagy sárga, kénsárga leveleket
pörgetett a szél a bulvárokon.
Megint több tenyérbe is belesimulhatott volna,
de vagy a kezet vágták le csuklóból,
vagy a szorítása enyhült markolatán.
Vagy parolázni óhajtott volna a delikvens, vagy imádkozni,
és mindehhez igazán nem volt szükség kardra…
Hiszen legfeljebb a magyargulyásba apríthatták volna
a kádár husikát és a krumplit.
Igen, igen: a barakk-gulyásba,
hogy legyenek már végre vidámabbak, a kurva életbe…
Igen, igen. Kínjában kétfelé görbülve
ült meg kard a keleti égen,
és aki akarja, ott látja azóta is.
Kérdez csak, kérdez!…
