Márai Sándornak, ennek az európai műveltségű, zseniális írónak — akit én az idei nyáron fedeztem fel magamnak, hogy azóta már húsz könyve tornyosuljon a tévé képernyője előtt (amit úgysem használok), de a kétkötetes Történelmi regények még a kis asztalon várakozik elolvasásra —, egyszóval Márainak van egy kevésbé ismert könyve, a Vasárnapi krónika. A könyv a Pesti Hírlapban 1936—1943 között megjelent cikkeiből ad válogatást. Itt olvastam a Csillag című írást, és azon nyomban Veress Dániel jutott az eszembe. Még a hetvenes években, mikor a szentgyörgyi színház dramaturgja volt, megkért, hogy ha olvasmányaimban — versben vagy prózában — találkoznék Mikes-témával, hívjam fel rá a figyelmét, mivel ő mindent gyűjt, ami Mikeshez kötődik. Vittem is egy vékonyka verseskötetet, Mikes-poémát a kezdő fiatal költő, Ferencz S. István tollából.

Térjünk azonban vissza Máraihoz és ahhoz a 65 évvel ezelőtti szeptember 20-i naphoz, melyet a felvidéki eredetű író, a Pesti Hírlap munkatársa Mikes falujában töltött.

,,Ha kimondjuk ezt a szót: haza — megszólal lelkünkben Mikes hangja, s Zágonra gondolunk, a történelmi keleti országhatár e parányi falujára. Ez a falu, mely fölött egy halovány csillag ragyog. Mit mutat ez a csillag? Egy nép szerelmét, egy költő emlékét, a magyarság egységének öntudatát. Ez Zágon: s a többi, amit találok a faluban, csak legenda. A Kónya-malom vígan zakatol, a molnár kivezet Mikes évszázados tölgyeihez. Leülök a tölgyek tövébe, és cigarettázom. Csodálatosan itthon érzem magam: egy halott írótárs vendége vagyok. Ez az írótárs szellemével és tehetségével ajándékba adta mindannyiunknak, a magyar irodalomnak a könnyű, édes, készséges kifejezést, a magyar irodalmi nyelvet: úgy írt, ahogyan előtte csak nagyon kevesen, s csak az erdélyi memoárírók tudtak írni."

Veress Dániel már öt éve abbahagyni kényszerült a Mikesre vonatkozó emlékek gyűjtését, így sajnos neki már nem szólhatok, de talán van más, még élő földi halandó, aki folytatja ezt a nemes munkát. Ne kerülje el figyelmét a Csillag sem.

Mikes száműzetésben halt meg a Márvány-tenger parti Rodostóban, Márai emigrációban, a Csendes-óceán parti San Diegóban. Csak éppen 228 év az időbeli távolság közöttük.

A magyar író mindig egyfajta számkivetésben él — írja Márai —, néha itthon, néha Rodostóban.

Kudelász Ildikó