Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A komollói utca

2007. június 9., szombat, Roma szombat
A Háromszék roma mellékletébe ígértem jegyzetet, s Rétyen lévén egyéb intéznivalóm, gondoltam, megnézem, hogy Komollón épültek-e új házak azok mellé, amelyek néhány évvel ezelőtt felkeltették az érdeklődésemet.

Abban a tudatban érkeztem a helyszínre, hogy ennek a településnek most is falu a közigazgatási besorolása, később aztán tudomásomra hozták, hogy az 1968-as átszervezéskor Réty egyik utcájává degradálták a valamikor községi rangú és a félezres lélekszámot is megközelítő helységet. Ezt a házszámozással lehet szemléltetni a legjobban, amely Rétyen indul, a Feketeügy és Angyalos pataka gátján túl befut Komollóra, ahol a számozás a falut megkerülve és magát portáról portára növelve visszatér a községközpontba.

Néhány hónappal ezelőtt Hódmezővásárhelyen és Földeákon ottani barátaink felkérésére a romániai falurombolásról tartottam előadást, olyan szájtartásút, hogy főleg vendéglátóim környezete értsen belőle, mert a csonka országon képletesen szólva most vakarják le a kistelepüléseket a térképről. Előadásom színezéséhez igen alkalmas lett volna a komollói példa, ahol a hivatali elképzelés szerint a falu még önálló nevű és számozású utcaként sem élhet tovább. És ha ennek a történetnek a kezdetét keresem, nem cövekelhetek le az 1968-as átszervezési évszámnál, nem, mert interneten a Komolló címszó alatt megtalálom Balla Barna tiszteletes úr református egyháztörténetet bemutató fogalmazásában, hogy 1919-ben az egyházközség felekezeti iskolát nyit. Idézem: ,,Ezt a világháború után a magyarság számára keserű új helyzet követeli meg, az állam ugyanis nem garantálja a magyar oktatást. Az újonnan indult iskolát Erdély-szerte sok társával együtt megpróbálják ellehetetleníteni és bezárni. Ennek ellenére az iskola él, és gyarapodik. Az 1923—1924-es tanév kezdetén rétyi tanulók is szerettek volna beiratkozni. Beiratkozási kérelmüket az iskola amúgy is túlzott létszámával indokolva (54 tanuló iratkozott be) a presbitérium kénytelen volt visszautasítani. Ekkor döntöttek arról is, hogy nagyobb iskolaépületről kell gondoskodni. A hatóságok támadásai az iskola ellen nem lankadtak. Az 1933-ban tartott vizsgálat alkalmával Maksai Árpádot, Maksai Jánost, Kerestély Borbálát, Szász Ferencet, Szász Irmát, Serester Margitot, Módi Györgyöt, Módi Katalint, Szász Domokost román származásúnak nyilvánítják, és követelik áthelyezésüket az állami, román tannyelvű iskolába. Ezzel az indokkal román tanító kerül a faluba, akinek egyetlen feladata a román származásúnak nyilvánított tanulók beírása naponta a hiányzók közé. A »románok« ugyanis továbbra is felekezeti iskolába jártak, annak ellenére, hogy az állami iskolából való hiányzás miatt a hatóság büntetéseket szabott ki, amelyeket csak hosszas utánjárás által lehetett eltörültetni."

Folytassam? ,,Az 1937—1938-as tanévben a vizsgáztató hatóságok a diákok csaknem mindenikét elbuktatták, és emiatt átírták az állami iskolába, és így ellehetetlenítették a felekezeti iskolát."

Aztán következett a bécsi döntés — fűzöm én tovább a történetet —, majd a háborús megpróbáltatások és az emberi-anyagi veszteségek, a kollektivizálás, amely hátborzongató nevével is jelzi az elidegenedést — Vörös Traktor Kollektív Gazdaság —, a gazdákat és az egyházat megfosztják erdő- és mezei tulajdonuktól, s ezt tetézi az 1968-as átszervezés, a település adminisztratív besorolásának utcává degradálása.

Akit a falutörténetnek ezek az aspektusai megérintenek, az érti meg, hogy a Komollót Rétytől elválasztó árvízvédelmi gát töltésén mit jelez a háromnyelvű, román, magyar és rovásírásos székelymagyar felirat.

A településjelző tábla után a módos polgári házak sora következik, amelyek inkább egyféle elővárosi képzetet keltenek, őrizvén a falusi jelleg értékeit — tágas porta, székely kapu, faragott kerítés és sok fa, virág — s a városias kényelem és ízlés külső, színekben, formákban és az épületek belső terének kiképzésében, a felhasznált anyagok sokféleségében jelentkező jeleit.

Megállok a településjelző táblát fotózni, s kora délután nem éppen templomi hangzású ének csapja meg a fülemet. Az utcán apró gyermekek, utánuk iramodó kismamák és nagymamák, egyszeriben nagy nyüzsgés kerekedik körülöttem, mindenki fényképeztetni akarja magát — ismétlem: nőkből és gyermekekből áll a sokaság —, benn, az udvaron tort ülnek, 76 éves férfi halt meg ezelőtt hat héttel, a hagyomány és szokás szerint erre az alkalomra érkeztek haza a Kárpát-medence minden térségéből a rokonok.

Tort ülnek. Ezért hallatszik ki az udvarról az ének, ezért öltöztek feketébe a lányok, asszonyok. A fiatal hölgyeken testre szabott, a jó vonalú női idomokhoz igazodó, finom szövetű nadrág, csak az idősebb asszonyok — édesanyák, nagyanyák — vannak falusias gyászöltözetben. Valahonnan fiatal férfi lép mellém, s mint egy vadőr, aki elkapott egy orvvadászt, úgy szól rám: mire akarja használni maga azokat a fényképeket? Mondom, hogy lesz, ami bekerül az újságba. — Csak valami rossz ne süljön ki a dologból...

Próbálom megnyugtatni, illetve gyanakvását eloszlatni, de inkább karon fogja a fiatalasszonyt — élettársát? —, és ,,kiemeli", mint egy őrző-védő szolgálatos a tumultusból.

Érzem én, hogy ez a gyanakvás honnan ered, mi a históriai és társadalmi gyökere a fényképezéstől való ódzkodásnak. S az is érdekes, hogy a nők érzékelik inkább, hogy ez az idegen, aki én vagyok, nem akar rosszat, sőt, láthatják az arcomon, benne vannak a mozdulataimban, az érdeklődésemben, hogy gyönyörködöm a házaikban, az utcává degradálódott falu kiemelkedésében, státusának visszaállításá­ban. Mert nagy dolog az, hogy itt ilyen épületek vannak utcahosszán át. Látszik, hogy jó tervezőkkel dolgoztatnak, a régi házakat is úgy újíttatják fel, hogy az új elemek ne nyomják el az építmény karakterét.

Szóval, nagy dolog az, hogy nem a sok tornyos-fiatornyos, bádogtetős, csicsás giccspaloták hatolnak ide be. Mindezt utólag, írás közben erősítem meg magamban, mert a helyszínen nincs meditációra alkalom. Az idősebb asszonyok valósággal belém kapaszkodnak, hogy menjek be az udvarra, vegyek részt a torban, itallal is kínálnának, de a benn levő férfiak észreveszik a tervezett akciót, s nem éppen udvariasan szólnak ki az utcára: mit akartok vele? Hagyjátok békén!

Ismét az öröklött, az önvédelemből kialakult gyanakvás.

Kihasználom az alkalmat, bepattanok a kocsiba, és elhúzok a helyszínről.

Már Rétyen tájékozódtam afelől, hogy a népszámlálás alkalmával mindenki magyarnak vallotta magát. A komollói állapotokat a legfrappánsabban az a hölgy fogalmazta meg — a téma: megsértődnek-e, ha a lap roma mellékletében írok róluk? —, szóval, visszakérdezett a hölgy: székely kapuk mögött, gyönyörű házakban, ahol már a fürdőszobában sarokkád is van, s ha az ott lakók magyarnak vallják magukat, máshová lehet-e és kell-e sorolni őket? Természetesen, nem. Akkor sem, ha engem a férfinép nem a legbarátságosabban fogadott, mert ha személyesen velük nem is történt meg, de tudnak arról, hogy mit jelent, ha szemtől szemben, majd jobb és bal profilból is fényképezik az embert, s még ujjlenyomatot is vesznek tőle. Jól ismerem az érzést, észak-amerikai utam során a reptereken a hosszú sorokból kiintve helyeztették el az ujjaimat az elektronikus ujjlenyomat-rögzítőkre.

A komollói torban részt vevők többsége Magyarországon dolgozik. (A magukat fényképeztető lányok panaszkodnak, hogy ők csak napi ezer forintot keresnek.) De vannak, kell lenniük jobban kereső férfiaknak és nőknek is, mert ezek a komollói házak, berendezésük, az udvaron pihenő kocsi vagy kocsik, a portákon belül felhalmozott modern építőanyagok, a lyukacsos, hőszigetelő tégla a vályog helyett nem kerül kevés pénzbe.

Fontos dolog az, hogy keresetüket hazahozzák, s itthon gyarapodnak, épülnek, szépülnek. És még fontosabb, hogy ilyen és ekkora az összetartás, amely hazaszólítja és összeköti őket: a lakodalom, a tor, a keresztelő, egyéb családi és közös ünnepek és alkalmak.

A látható külsőségek, a porta, a ház, a járművek, az öltözet a kor szokásaihoz igazodik, de az évszázadokon át kialakult bizalmatlanság jelei nincsenek kitéve közszemlére ugyan, mint a települést jelző tábla, ám a komollói székelymagyarokon megérzi ezt az idegen.

Változik ez is majd, ha az irányt, a lelki és hitbeli integrációra való hajlamot értékeljük és elfogadjuk.

Mennyit és miképpen lármáznak ott a szegregációról, ahonnan ők a keresetüket Komollóra hazahozzák. Itt, Komollón, ebben a térképekről is letörült, utcává zsugorított faluban huszonkét gyermek tanul az iskolában és tizenhat óvodásuk van. Meg sem kérdezem, közülük hány ilyen meg hány olyan. Igaz, hogy az együttlét alapfeltételei közé tartoznak azok a meghatározó tényezők, hogy milyen a lakásuk, a porta, az öltözetük, viselkedésük.

Ha ez olyan vagy alapjait tekintve hasonlatos a falusi, az egyházi közösség bevett szokásaihoz és életviteléhez, akkor minden rendben, rendben lesz, vagy eme rend felé igyekszik.

Komolló nem csupán egy utca. A település rangját, milyenségét falutábla, a székely kapuk is jelzik, de megalapozását a portákon és a koponyacsontokon, a mellkason belül kell kezdeni és befejezni.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 620
szavazógép
2007-06-09: Roma szombat - B. Kovács András:

Cigány biblia

Cigány nyelvre fordítja a bibliát egy ürmösi pünkösdista prédikátor. A 82 éves aggastyán román katonatisztként élte le életét, amíg látása megromlása miatt tartalékba nem helyezték, a brăilai határőrségnek volt főhadnagya.
2007-06-09: Roma szombat - x:

Öngyilkos lett, mert tanulni akart

Június első hétvégéjén öngyilkos lett egy csíkszépvízi lány. A szobája falán hagyott üzenet: ,,az iskola én vagyok".