Németország ünnepli a nyolcvanéves Günter Grasst

2007. október 17., szerda, Világfigyelő

A közjogi méltóságokkal az élen sorra gratuláltak Németország legtekintélyesebb vezetői az ország jelenlegi legkiválóbb írójának, a Nobel-díjas Günter Grassnak tegnap 80. születésnapja alkalmából.

A méltatásokból kicsengett: Grass a háború utáni Németország legfontosabb irodalmi személyisége, akinek hangjára nemcsak az ország, hanem az egész világ odafigyelt, s ma is ezt teszi. Ahogy Horst Köhler államfő fogalmazott: Grass a német irodalom ,,arcává" vált, aki leginkább járult hozzá ahhoz, hogy a német kultúra a Harmadik Birodalom és a háború után ismét tekintélyt vívjon ki magának.

Az életművet méltatta Angela Merkel kancellár is, kiemelve, hogy Grass egy személyben író, költő és képzőművész, aki minden területen maradandót alkotott. Politikusként is, és ennek kapcsán a kancellár asszony az állandó vitatkozót, a figyelmeztetőt, a szolidaritást vállalót, az emberi jogok, a demokrácia mellett mindennél erőteljesebben elkötelezett személyiséget emelte ki. A konzervatív politikai vezetők sorában önmagukért beszélnek Lammert Bundestag-elnök, az egy ideig szociáldemokrata párttag méltató szavai. Norbert Lammert szerint a nyolcvanesztendős író a legtöbbet tett a demokratikus emlékezés kultúrájának megteremtéséért. Mindezek azonban csak a nyilatkozatok, a hivatalos ünnepséget október 27-én Lübeckben tartják, ahol Grass életének több évtizedét töltötte.

A keddi születésnapot a Nobel-díjas író Lübeckben ,,szűk" családi körben tartotta felesége, nyolc gyermeke és tizenhét unokája társaságában, miközben az ünnepségek valójában már korábban megkezdődtek. Köszöntötték az írót szülővárosában, a lengyelországi Gdanskban, ahol Grass 1927. október 16-án megszületett. Lengyelország évtizedeken keresztül kicsit magáénak is tekintette Grasst, aki szinte minden művében a múlttal való szembenézést sürgette, s mindig is a német és a lengyel nép közötti megbékélést szorgalmazta.

Ezért is okozott sokkot Lengyelországban ― s Németországban is ― az író tavaly augusztusi vallomása arról, hogy 17 évesen a náci Waffen-SS tagja volt. Sokan akkor a politikusok és a pályatársak közül is nem elsősorban a fiatalkori ,,csatlakozást" rótták fel ― amit egyébként több ma élő német politikus és művész is fiatalon hasonlóan megtett ―, hanem azt, hogy a múlttal való szembenézés legfőbb hirdetője miért csak évtizedekkel később állt elő mindezzel. Az író a Hagymahántás közben című önéletrajzi művében ezt azzal magyarázta: a nyolcvan felé közeledve találta meg a megfelelő módot arra, hogy ,,elszámoljon" múltjával.

S bár Gdanskban egy évvel ezelőtt még többen követelték, hogy Günter Grass mondjon le a díszpolgári címről, sőt Nobel-díjáról is, mára Lengyelországban és Németországban is szinte mindenki ,,megbocsátotta" a fiatalkori ,,eltévelyedést", egy tizenhét éves fiatal akkori döntésével szemben előnyben részesítve a páratlan életművet, amelynek legfőbb elveit az író egy születésnapi interjúban is megerősítette. Egykori politikusként hangoztatta ugyanis, hogy Németországban a biztonsági intézkedések túlzott szigorítása miatt veszélybe kerülhet a demokrácia, s élesen bírálta az Egyesült Államokat amiatt, hogy a terrorizmussal szemben csak katonai eszközökkel veszi fel a harcot, miközben megfeledkezik annak legfőbb okáról, a gazdag Észak és a szegény Dél közötti szakadék növekedéséről. Irodalmárként pedig a jelen és a jövő érdekében kiállt a múlt feldolgozása mellett. Magának pedig ,,születésnapi ajándékként" még hosszú ideig tartó kíváncsiságot és egészséget kívánt.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4381
szavazógép
2007-10-17: Világfigyelő - x:

Putyin Teheránban

Oroszország nem támogatja a katonai erő bármilyen formájú alkalmazását a Kaszpi-tenger térségében ― jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap Teheránban, a Kaszpi-tenger menti államok második csúcstalálkozóján.
2007-10-17: Világfigyelő - Mózes László:

Röviden

A Benes-dekrétumok sértik az EU-alapelveket
Négy osztrák parlamenti párt képviselői közös nyilatkozatban juttatták kifejezésre tegnap azt a véleményüket, hogy a Benes-dekrétumok ellentétesek az Európai Unió erkölcsi és jogi alapelveivel.