Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Külföldi hírek

2007. október 19., péntek, Közélet
Következtes lesz a rendőrség

A rendőrség arányosan, következetesen és törvényesen fog fellépni azokkal szemben, akik az október 23-i ünnep megzavarására készülnek ― jelentette ki Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.

Elmondta: egyeztettek a társszervekkel, és több forrás is megerősítette, hogy szélsőséges csoportok részéről vannak olyan tervek, amelyek október 23-án és az azt megelőző néhány napon különböző rendezvényeket kívánnak megzavarni, és köztörvényes bűncselekményeket akarnak elkövetni. Mint mondta, ha a kezdeményezés kimeríti a büntetőjogi kategóriát, intézkednek. Eddig 113 rendezvényt jelentettek be Budapesten az október 21―23. közötti időszakra.

Válik a francia elnöki pár

A francia elnöki palota tegnap délután hivatalosan megerősítette, hogy az elnöki pár, Cécilia és Nicolas Sarkozy házassága véget ért. A tegnapi napilapok már reggel tényként közölték, hogy az eljárás hétfőn megkezdődött a nanterre-i bíróságon. Nicolas és Cécilia Sarkozy házassága tizenegy év után ér véget. A francia köztársaság törté­neté­ben először fordul elő, hogy a hivatalban lévő államfő elválik feleségétől. A pár 2005-ben, amikor Nicolas miniszteri tisztséget töltött be, házassági válságon ment keresztül, amiről részletesen írt a sajtó. A sokáig Sarkozy első számú tanácsadójaként számon tartott és így tényleges politikai befolyással rendelkező Cécilia 2006 elején több hónapi különélés után visszatért férjéhez New Yorkból, s akkoriban a pár újra gyakran mutatkozott együtt a médiában. Az elnökválasztási kampány alatt azonban Céciliát alig lehetett látni, s a második fordulóban nem is ment el szavazni. Sarkozy májusi elnökké választását követően a pár és tízéves, Louis nevű fiuk a mai napig nem költözött be az Elysée-palotába, s lapértesülések szerint egy ideje már nem élnek egy fedél alatt. A francia elnök felesége utoljára a július 14-i nemzeti ünnepen mutatkozott férje oldalán. A Le Nouvel Observateur hetilap tegnap megjelent száma szerint Cécilia egyik ismerősének nemrégiben azt állította: ,,Feladatomat teljesítettem, elvittem Nicolas-t oda, ahova el kellett hogy jusson."

Észak-Irakban tüntettek a kurdok

Kurdok és velük rokonszenvezők ezrei vonultak tegnap utcára Észak-Irak városaiban, hogy így tiltakozzanak a török parlament döntése ellen. S Irak északi, kurd régiójának kormánya közvetlen párbeszédre szólította fel tegnap Ankarát, egy nappal azután, hogy a török parlament felhatalmazta az ankarai kormányt, illetve a hadsereget észak-iraki területen végrehajtandó katonai akciókra a délkelet-törökországi kurd szakadárok ottani támaszpontjainak megsemmisítése végett. A kurd regionális kormány minden kérdést hajlandó megtárgyalni török illetékesekkel.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 716
szavazógép
2007-10-19: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

A választások ára
Nyolcvannyolc millió lejt utal ki az európai parlamenti választások megszervezésére a kormány a költségvetési tartalékalapból. Az összeg legnagyobb részét átutalják a prefektusi hivataloknak.
2007-10-19: Közélet - Váry O. Péter:

Elkészült a városközpont rendezési terve (Sepsiszentgyörgy)

Hosszú éveknek kellett eltelniük ahhoz, hogy Sepsiszentgyörgy városközpontjának részleges rendezési terve elkészülhessen, ám most végre papírra kerültek a rajzok, ütközhetnek a vélemények — jelentette be Albert Álmos polgármester.