Barót város tanácsa legutóbbi ülésén letárgyalta a múlt hét elején az RMDSZ-es képviselők által elvi kifogások miatt leszavazott napirendet. A szövetség képviselői most vita nélkül bólintottak rá még az iskolabővítési és -építési gazdasági és műszaki tervekre is.
Nagy István polgármester nem titkolta örömét, hiszen a húsz tanterem, négy szaktanterem, olvasóterem, könyvtár, négy műhely, étkezde és ifjúsági terem, illetve a tanárok részére épülő tíz egyszobás, összkomfortos szolgálati lakás jórészt megoldja a gondokat. Jelen pillanatban az ingatlanok használatáért magánszemélyeknek és a katolikus egyháznak is bért fizet az önkormányzat, viszont ha elkészül a Baróti Szabó Dávid Középiskolának helyet adó új épület, a felszabaduló ingatlanokat ésszerűbben lehet majd kihasználni. A polgármesteri hivatal melletti, Rózsa téri épületből a kisiskolások átköltöznének a régi iskolába, helyükben pedig a város intézményeinek egyike kapna helyet.
Az elektronikus árverésre való bejegyzés már megtörtént, így minden bizonnyal még idén sort kerítenek a szerződés aláírására, melynek időpontjától számított két éven belül a vállalkozónak az új épületet át kellene adnia. Nagy István szerint ez akár három évbe is telhet, hiszen a munka menete elsősorban attól függ, hogy a minisztérium mennyiben tesz eleget vállalásainak, átutalja-e időben a munka ellenértékét.
A befektetésre váró közel 24 millió lejből idén 2,3 millió lejt költenek el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.