Patthelyzet alakult ki ugyanis, a szerkezeti megerősítésre még csak-csak ki lehetett a kormánytól csikarni a szükséges pénzösszeget, és be is lehetett jogilag sorolni valahová, ám a belső munkálatokra sem pénz, sem törvényes fedezet: a renoválásra szoruló lakások ugyanis magántulajdonok. Másrészről az országos lakásügynökség által épített tömbházba átmenekített lakóknak csak ideiglenes otthona lehet a mostani, onnan előbb-utóbb ki kell költözniük. Albert Álmos polgármester nem látja a kiutat ebből a helyzetből, melyet rá­adásul az tesz teljesen reménytelenné, hogy a hivatalos bírósági döntés szerint a tüzet nem szándékosan okozta Harrington Szántó Anikó, a történtekért felelősségre nem vonható. S mert a lakásokra biztosítást nem kötöttek, a polgármester szerint káruk felhajtására egyetlen lehetőségük marad: civil pert indítani — amitől viszont a kárvallottak ódzkodnak, merthogy hosszadalmas, a végtelenségig nyújtható, meg igencsak költséges is. Marad tehát a teljes bizonytalanság, az önkormányzat, az állam nem ruházhat be magántulajdonba, a kiégett tömbházból kimenekített lakók ugyanolyan állapotban szeretnék visszakapni otthonaikat, mint a tűzeset előtt, az országos lakásügynökség által épített tömbházban kiutalt lakásaikba nagyon beköltöznének már a bérlők... és ahogy az idő telik, a létbizonytalanság mindannyiuknak felőrli idegeit, rámegy egy élet munkája után az egészségük is.