Kisborosnyó felső fertályában, idilli környezetben van egy közkút. Gémeskút tiszta, mély vízzel — nyolcméteres benne a vízoszlop, mondják —, valahányszor arra járok, körülötte mindig találok valakit, illetve valakiket, mert ha a Kispatak fölötti oldalban tanyázó cigányok merik a vizet, mossák, illetve sulykolják a rongyszőnyeget, akkor egy-egy csapat apró gyermek is ott nyüzsög, bámul az anyja körül.
Most éppen Góga Florea, fiatal cigány asszony húzza a kútból a vizet, körülötte, mint kiscsibék, aprócska gyerekek, a legkisebb kislány félig pucéran, a többiek is lenge öltözetben. A legfeltűnőbb számomra az, hogy nem rohannak a kocsihoz, nem kunyerálnak, nem kéregetnek. (Ehhez még túl aprók lennének?) Az anyjuk beszél helyettük is, aki neve után ítélve nem magyar nemzetiségű. Kérdezem a gyermekek nevét, ezt is az anyjuk mondja helyettük: Tamáska, Hunorka, Gabriella. Apjuk Ruzsa József. A kút közelében, egy asztalszerű tákolmányon egy lánynak vélt valaki sulykolja a rongyszőnyeget. Körülötte szintén gyereksereg. Ámulatomra mondja, hogy öt gyermek anyja. 18 éves. Neve Pintó Zita. A gyerekek már divatosabb nevűek, de még mindig messze állnak a szélsőséges filmsztárnevektől. Beáta, Kinga, Andrea — sorolja a jelenlévőket.
Szociális segélyből élünk, a bolt tart el hitelben — mondja a tizenkét esztendős korában már várandóssá lett Gabriella. Florea a közeli falu, Nagypatak lakosainak hálálkodik: ők adnak télen két-három pityókát. Ők is a szociális segélyből — két és fél millió régi lejből — élnek.
Aprópénz után kotorászok, hálálkodva veszik el, s arra kérnek, ha még arra járok, vigyek valami ruhafélét a gyermekeknek. (Sylvester)
