AsztaliteniszSükösd Roland bronzérmes

2007. október 22., hétfő, Sport

Az átadás előtt álló kézdivásárhelyi sportcsarnok — páratlan a megyében — látta vendégül a gyermek korosztályú (8—10 évesek) asztaliteniszezők országos egyéni bajnokságának mezőnyét: 60 fiú és 63 leány versenyzőt.

A hatalmas játéktéren, nyolc vadonatúj és korszerű asztalnál két napon át pattogtak a kaucsuklabdák, a szebbnél szebb labdamenetek sorát vonultatva fel. A kétnapos viadal igazolta, hogy pingpongtehetségekben változatlanul gazdag ez az ország, s ha a kétmilliárdnyi távol-keletivel (kínaival, koreaival, japánnal, tajvanival...) nem is, de öreg kontinensünk legjobbjaival változatlanul versenyben lehetünk.

Az pedig külön öröm volt számunkra, hogy az első húszban négy, a dobogósok között pedig egy versenyzőnk szerepel. Versenyzőket említettem, hiszen a házigazda kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub asztalitenisz-palántái mellett jelen voltak a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza-Elektrika pingpongozói is. És hadd tegyük hozzá mindjárt az elején, hogy mindkét egyesületünk fiúkat és leányokat is felvonultatott. A Nagy Mózes Sportklub játékosainak sorából a fiúk szerepeltek jobban — Sükösd Roland például a dobogóig menetelt —, a Tanulók Háza-Elektrikáéból a leányok: Elisabeta Cotioraş a tizenharmadik helyen zárt.

A hosszú menetelés — csoportküzdelmekkel kezdődött — versenyszakaszról versenyszakaszra ,,fogyasztotta" a mezőnyöket. A fiúknál sorra estek ki, a mieink közül Szabó Tamás (NMSK), Szenyes Bence, Andrei Minculete, Babos Béla (NMSK), a leányoknál a három kézdivásárhelyi: Beck Orsolya, Ráduly Emőke, Nicoleta Gavrilă, a szentgyörgyi Diana Savu, aztán a tizenhat között maradt Elisabeta Cotioraş is, egyedül csak Sükösd Roland jutott túl a nyolcas, majd a negyeddöntőn is. Az elődöntőben a medgyesi Sebastian Brătan várta. Nagy csatára számítottunk. S joggal, hiszen Roland eddig remek játékkal rukkolt elő, szenzációsan pingpongozott. Az elődöntőre mintha kicserélte volna valaki Rolandot. Hiányzott belőle a tűz, a játékkedv, így aztán sima háromszettes vereséget szenvedett, s meg kellett barátkoznia a bronzérem gondolatával. Nem ment könnyen, de nem volt más, mit tennie. A másik elődöntőben: Alin Maran (Nagykárolyi Tanulók Háza)—Carmalo Pană (Slatinai ISK) 3—0. Következett a döntő: Alin Maran—Sebastian Brătan 3—2. Az első két szettet simán nyerte a nagykárolyi legényke 11—9-re és 11—6-ra, itt aztán leblokkolt, s a medgyesi srác 11—8-as szettgyőzelemmel szépített, majd egy 11—6-os játszmával egyenlített. A döntő szettben Maran vezetett, Brătan egyenlített, aztán 8—8-ig együtt haladtak, itt aztán Maran erősíteni tudott, s természetesen nyerni is 11—8-ra.

Fiúk: 1. és országos bajnok Alin Maran (Nagykároly)

2. Sebastian Brătan (Medgyesi Romgaz)

3. Sükösd Roland (Nagy Mózes Sportklub) és Carmalo Pană (Slatina)

...18. Babos Béla (Nagy Mózes SK)... 22. Andrei Minculete (Sepsiszentgyörgy)... 32 Szenyes Bence (Sepsiszentgyörgy)... 35. Szabó Tamás (Nagy Mózes SK).

A leányok elődöntői: Bianca Crişan (Aradi MSC)—Andrea Clapa (Besztercei MSC-Sportlíceum) 3—0 és Bogdana Trifu (Slatinai ISK)—Diana Lupu (Slatinai ISK) 3—1. A döntő: Crişan—Trifu 3—1. Nagyon színvonalas, látványos játékot produkált a két kislány. Crişan kezdett jobban, s meg is nyerte az első két szettet 11—6-ra, majd 11—9-re. Ez utóbbi szoros eredményével mintha jelezni akarta volna Trifu, hogy nem lesz sima győzelem. Csodálatos labdamenetekkel, kontrákkal megállást parancsolt Crişannak, s a harmadik szettet 15—13-ra nyerte meg. Megismétlődik a fiúk döntőjén látott ötszettes meccs? 6—6-ig nagyon úgy tűnt... De csak tűnt, mert Crişan összeszedte magát, és 11—7-re nyert.

Leányok: 1. és országos bajnok Bianca Crişan (Arad)

2. Bogdana Trifu (Slatina)

3. Andrea Clapa (Beszterce) és Diana Lupu (Slatina)... 13. Elisabeta Cotioraş (Sepsiszentgyörgy)... 17. Diana Savu (Sepsiszentgyörgy), a mezőny második felében zárt a Nagy Mózes Sportklub három versenyzője: Beck Orsolya, Ráduly Emőke és Nicoleta Gavrilă.

Mindent összegezve: csodálatos teremben, remek rendezésben — az érdem itt Dobolyi Aladáré — nagyszerű országos bajnoki döntőt láthattunk 123 aranyos gyerekkel. Csak így tovább, gyerekek!

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1735
szavazógép
2007-10-22: Sport - Áros Károly:

Első helyen az MSC (Birkózás)

Az ifjúsági I-es birkózók országos csapatbajnokságának csoportküzdelmei az utolsó fordulóhoz érkeztek. Akárcsak a korábbiakon, ezen is diadalmaskodtak a Sepsiszentgyörgyi MSC leányai: 1. Sepsiszentgyörgyi MSC 68 pont, 2. Bukaresti Steaua 54 pont, 3. Bákó 43 pont... Ezzel az újabb győzelmével bejutott a döntőbe az MSC.
2007-10-22: Sport - Áros Károly:

Lukács Arnold országos bajnok (Cselgáncs)

Az U15-ös korosztály országos csapatbajnokságának döntőjén a Csíkszeredai ISK és a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub közösen indított csapatot. A szabály lehetővé teszi, a két klub pedig élt a lehetőséggel.