NEM TERVEZNEK MEGSZORÍTÁSOKAT! Lehetséges, hogy újabb válsághullám söpör végig Európán, ám jelenleg a kormány nem kíván több megszorító intézkedést hozni – nyilatkozta Emil Boc miniszterelnök egy televíziós műsorban. Románia jelenleg makrogazdasági szempontból stabil – hangsúlyozta Boc. (Mediafax)
ROBBANÓFEJEKET LOPTAK. A Brassó megyei Zernyestről Bulgáriába induló, fegyverzetszállító vonatról eltűnt négy, egyenként 16 rakéta-robbanófejet tartalmazó láda, jelezték Giurgiuból. A bukaresti katonai ügyészség vizsgálatot indított. A belügyminisztérium szerint a robbanófejek működésképtelenek, így nem jelentenek semmiféle veszélyt. A bukaresti katonai ügyészség vizsgálatot indított ez ügyben. Ügyészségi források ugyanakkor azt állítják, magánjellegű exportszállítmányról volt szó, és nem kizárt, hogy ócskavastolvajok követték el a lopást. (Realitatea)
NEGYEDÉVEL CSÖKKENTEK A KÜLFÖLDI BEFEKTETÉSEK. A közvetlen külföldi befektetések 23,3 százalékkal csökkentek az év első öt hónapjában. A 799 millió euró nagy része, 682 millió euró cégcsoporton belüli hitelezés volt – közölte pénteken a Román Nemzeti Bank. Az első öt hónap közvetlen külföldi befektetése 43,9 százalékban fedezte a folyó fizetési mérleg hiányát, amely elérte az 1,818 milliárd eurót. Tavaly 2,596 milliárd euróra rúgott a közvetlen külföldi befektetések összege, ami 25,57 százalékkal kevesebb, mint 2009-ben. Nagy részét tőkeinjekciók tették ki. (Ziarul Financiar)
TÖRVÉNYTELEN KIÚTKERESÉS. Néhány magánegyetemre érettségi diploma nélkül is be lehet iratkozni. A jelentkezőnek csak a személyazonossági igazolványát kell felmutatnia, és ki kell fizetnie az 500 eurós tandíjat. A tanügyminisztérium – eddig legalábbis – nem engedélyezte az ilyenfajta továbbtanulási lehetőséget. (Cotidianul)
KULLOG A MAGYAR OKTATÁS. Nyilvános az idei középiskolai felvételi alapján összeállított líceumi toplista: az első száz elitintézmény között alig szerepelnek magyar iskolák. Kolozsváron az első tíz intézmény közé sem került magyar. A felvételin utolsóként bejutó diák átlagosztályzata alapján a legjobb magyar tannyelvű iskola, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum is csak a 71. helyezést érte el az országos összesítésben. A marosvásárhelyi Bolyainak csupán a 78. hely jutott. Még két református iskola (a székelykeresztúri és a székelyudvarhelyi) fért be a száz legjobb közé: az összes többi magyar intézmény messze kullog az országos élbolytól. Több magyar pedagógus attól tart, hogy a gyermekek egy része a városukban működő elit román líceumban köt ki. (Krónika)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.