Modern technológiával sem lehet kikerülni a hibákat, ez a tanulsága a Rómában közlekedő új autóbusznak, melyen számítógép mondja be a megállók nevét. A római számokat azonban nem ismeri.
Melyik római autóbuszon a legszórakoztatóbb utazni? A 881-esen – írta a Corriere della Sera napilap római kiadása. Az újság szerint rómaiak és turisták szívesen szállnak fel a most forgalomba állított kényelmes, légkondicionált autóbuszokra, melyek ráadásul jókedvre is derítik az utasokat. A 881-es autóbuszokon ugyanis nem előre regisztrált emberi hang, hanem számítógép mondja be a járműben levő kijelzőn is olvasható megállók nevét. Tökéletes olasz nyelven mindaddig, amíg olyan utcanévhez nem ér, melyben római szám is található. Ezt a komputer nem ismeri, így a római hetest például vi-nek olvassa megduplázva az i-t. Mivel a 881-es autóbusz a Vatikán szomszédságában halad, és a VII. Gergely pápáról elnevezett úton tizenhét megállóban áll meg, éppen tizenhétszer hallható a "vii Gergely".
Az Atac római közlekedési vállalat azonnali válaszában jelezte, hogy ezt az autóbuszjáratot egy másik cég üzemelteti, mely még nem reagált az utasok panaszára.
Sárközy Júlia
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.