November 4-e és december 5-e között rendezi meg idén a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság a Kovászna Megyei Ifjúsági Hónapot. Tischler Ferenc, az igazgatóság vezetője elmondta: az idei rendezvénybe sikerült bevonni a Kézdiszék és Bodzavidék körüli településeket is.
A hónap idején az ifjúsági szervezetek bonyolítanak le különféle programokat, sportvetélkedőket, kulturális tevékenységeket, karitatív programok bemutatóját. Emellett idén is megrendezik a fordított napokat, amikor a városi tanács helyét átmenetileg az ifjúsági tanács veszi át, és egy napig ez a testület irányítja Sepsiszentgyörgy ügyeit. Mint Tischler mondta, idén hét szervezet jelezte részvételi szándékát az ifjúsági tanács üléseire. December 5-én, az önkéntesség világnapján különben egyfajta tapasztalatcserét is rendeznek a különféle szervezetek között. Így átmenetileg egy-egy szervezet munkatársai végzik egy más szervezet munkáját. A program célja, hogy a civil szervezetek megismerjék egymás tevékenységét. Ugyancsak december 5-én Mikulás-napi ajándékokkal igyekeznek meglepni a kórházban fekvő betegeket és más rászorulókat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.