Néhány régi kazán már megérett a cserére, az újabbak közül egyesek csak részben tudják fűteni a rájuk kapcsolt túlméretezett rendszert. Ennek ellenére a sepsiszentgyörgyi óvodákban és iskolákban jobb a fűtés a tavaly októberinél, olykor a helyi találékonyságnak köszönhető, hogy a hálózatokból kisajtolják a legtöbbet.
Ott, ahol minden fűtőtestre elzárócsapot szereltek, illetve egy kazánnak kevesebb termet kell fűtenie, könnyebb a rendszer kezelése, szabályozhatóbb a hőmérséklet. Iskolákban a hosszú folyosók végén, óvodákban a felső emeleten, általában ott, ahol a hálózati csövek irányt változtatnak, hidegebb van, emiatt fontos, hogy ezekhez a termekhez igazítsák a hőt, ahol ellenben erre nincs lehetőség, a sor végén fáznak a gyermekek. Több óvoda szeretné, ha külön kazán működtetné az óvodai és a napközi programos épületrészeket, gázt és pénzt lehetne így megspórolni, de amíg egyetlen hőforrás van, a délutáni program miatt jelenleg ott is fűtenek, ahol délben véget ér az oktatás. A legtöbb óvodában nagyon pontos fűtési órarend szerint működik a rendszer, nappal 22—23 Celsius-fokra állítják, éjszaka 15 fokra, majd hajnali 3 órától megkezdik a fokozatos felmelegítést, reggel 9 órakor már jó meleg van az épületben.
Egyes iskolák panaszára, hogy azt a gázt is nekik kell fizetniük, amit akkor használnak el, amikor nem a saját diákjaik tartanak tevékenységeket az épületben, Sztakics Éva alpolgármester elmondta: a bérbe adott felületek fűtését, takarítását, az elhasznált vizet az iskoláknak a bevételből kell fizetniük, ez ellenben nem vonatkozik a sportiskolára, illetve más, az oktatási rendszerből érkező intézményre, melyek nem fizetnek bért. Az ügyben leginkább érintett a Mikes Kelemen Főgimnázium, melynek tornaterme esténként és a hétvégeken is állandóan foglalt, a bentlakásban pedig olyan diákok laknak, akiknek pénteken délután is van órájuk, csak szombaton utaznak haza, fűtési szünetre szinte nincs lehetőség. Sztakics Éva szerint a rendszerek általában rendben vannak, a gázszámlák kifizetésére is lesz pénz, de a tanintézmények egynegyedében még mindig nem rendezték a szakengedélyt, ennek hiányában ezeknek a hálózatoknak nincs hivatalos szervizelőjük, sok esetben az ügyintézést az is nehezíti, hogy az épületek nincsenek telekkönyvezve.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.