A kézdivásárhelyi kincstár épületében tegnap 13 és 14 óra között a szolgálatot teljesítő csendőrnek feltűnt a pénztár előtt a földön levő fekete diplomatatáska, mely már több mint egy órája gazdátlanul állt.
A kincstár alkalmazottjai percek alatt elhagyták az épületet. A csendőr riasztotta a kézdivásárhelyi rendőrséget, akik a maguk során a Román Hírszerző Szolgálatot értesítették. Az RHSZ bombaszakértői azonnal a helyszínre siettek, és magukhoz vették a diplomatatáskát. Annak felnyitása után a benne talált iratokból derült ki, hogy ki annak a tulajdonosa. Az illető sietségében felejtette a pénztár előtt a táskáját. Szerencsére hamis bombariadó volt. A céhes városban 1989 után a tegnapi volt a második bombariasztás, az első 2004 februárjában a Bod Péter Tanítóképzőben történt, amikor egy tanuló betelefonált az iskolába, hogy bomba van az épületben. A tettest másnap sikerült azonosítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.