Chilei film a nagydíjas

2007. június 12., kedd, Magazin

La sagrada familia (A szent család) című chilei film nyerte meg a tízezer eurós nagydíjat a VI. Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelyet idén párhuzamosan két helyszínen, Kolozsváron és Európa kulturális fővárosában, Nagyszebenben rendeztek meg.

A versenyben legesélyesebbnek tartott, az idén Cannes-ban a nagydíjat besöprő Négy hónap, három hét, két nap című román filmet (rendező: Cristian Mungiu) utolsó pillanatban visszavonták a megmérettetésből, mivel a világhírű fesztivál etikettje szerint egy ott nyertesnek ítélt alkotás többet nem vehet részt más versenyfesztiválokon. Így a chilei Sebastian Campos kis gyártási költségvetésű filmje diadalmaskodott. Magát a szerzőt is meglepte győzelme, hiszen úgy nyilatkozott: nem tudja, miért döntöttek így a zsűritagok, vélhetően mondanivalója hatotta meg az ítészeket és a közönséget egyaránt. A szervezők azonban gondoskodtak arról, hogy Mungiu filmje se maradjon díjak nélkül, s sebtében kitaláltak néhányat: kapott egy különdíjat, kapott egy 2000 eurós, A Román Filmek Napjainak Díja elnevezésűt, ezenkívül Anamaria Marinca, a főszereplő megkapta a fiatal reménységnek járó 1500 eurót. A legjobb rendezőnek járó ötezer eurós díjat az izlandi Ragnar Bragason kapta a Börn (Gyerekek) című filmért. A zsűri a legjobb színészi alakításért az olasz Luca Lionellót honorálta, aki Cover-Boy... L’ultima rivoluzione (A fotómodell) főszereplőjeként vívta ki az elismerést. A külföldi filmkritikusok FIPRESCI-díját az osztrák Gerald Igor Hauzenberger Einst süsse Heimat (Az erdőn túl) című műve kapta. A rövidfilmek közül a belga Tom Van Avermaet Droomtijd (Álomban) című alkotása bizonyult a legjobbnak. Franco Nero olasz színész életműdíjat kapott.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1179
szavazógép
2007-06-11: Közélet - Mózes László:

A hétvége hírei

Ökumenikusok segítsége Székelyföldnek
Iskolát, óvodát, orvosi rendelőt és tanítói lakást magában foglaló épületet avattak hét végén Hodgya faluban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek köszönhetően. Az ünnepélyes avatón részt vett a segélyszervezet két jószolgálati nagykövete, Lévai Anikó és Kovács Kokó István. ,,Közel 140 millió forintot költöttünk a térségben segélyezésre, újjáépítésre" ― közölte Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója. A magyarországi protestáns egyházak által létrehozott segélyszervezet az elsők között jelentkezett a térségben a 2005 augusztusában pusztító árvíz után, hogy a maga lehetőségeihez mérten enyhítsen a bajbajutottak helyzetén.
2007-06-12: Magazin - x:

Megtalálták Sisi ellopott fejdíszét

A kanadai rendőrség Winnipegben megtalálta Erzsébet királyné, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király hitvesének értékes fejdíszét, amelyet kilenc évvel ezelőtt a riasztórendszer és páncélüveg ellenére loptak el a Schönbrunni kastély kiállításának egyik vitrinjéből.