Több mint ötven résztvevővel, a Hargita oldalában fekvő Szederjes pusztáján, a csapat táborozóhelyén tartotta meg augusztus elején tíznapos emléktáborát a sepsiszentgyörgyi 40-es számú Szent György Cserkészcsapat, amely húszéves múltra tekint vissza.
Létezését Ft. Szabó Lajos kanonoknak, csapatparancsnoknak köszönheti, aki a ’89-es fordulat után nagyon fontosnak tartotta az ifjúság képzését, az Isten, a haza és az embertárs iránti szolgálatra való nevelését, évekig volt a szövetség katolikus lelki vezetője.
Mivel néhány éve baráti, testvéri kapcsolatot ápolnak a magyarországi 175-ös számú Bocskai Cserkészcsapattal, Békés egyetlen működő cserkészcsapatából tízen együtt táboroztak a sepsiszentgyörgyiekkel, akiket Dankó József vállalkozó, négygyermekes családapa, a tízéves békési Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagja hozott el.
A tábor keretmeséjének a város és a csapat védőszentje, Szent György lovag életének példáját választották, aki megküzdött a sárkánnyal, és így a város lakói új keresztény hitre tértek. Sok kiscserkésznek – akit tavasszal Msg. Tamás József püspök atya avatott fel – ez volt az első természetbeni táborozása, nemcsak a mindennapi feladatoknak kellett eleget tenniük, hanem a zord, esős időjárással is meg kellett küzdeniük. Az emléktáborra az egyetemisták közül is hazaérkeztek, munkájukkal, önfeláldozó példájukkal segítették a mindennapi nomád életet.
Dima Alpár táborparancsnok a napi jótettek során sok fabatkát osztott ki, a csapatmunkát Molnár Szabolcs táborszervező hangolta egybe. Karácsony Csaba alparancsnok, a tábor főszakácsa és mindenese a lehető legjobb körülményeket biztosította, hogy mindenki jól érezze magát. Hogy magyarságtudatukban is erősödjenek, a Szent Korona Lovagrend tagja, Bíró Ernő nagycsaládos édesapa a Szent Koronáról és a magyar történelmi eseményekről tartott előadást. Mivel csapathagyomány az egynapos túra a Madarasi Hargitán, idén a székelyek szent hegyén emlékkopját helyeztek el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.