Gyurcsány Ferenc magyar szocialista pártelnök és kormányfő helyzetével foglalkozik tegnapi kommentárjában a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A Gyurcsány csillaga hanyatlik című, bécsi keltezésű elemzés alcímében azt írja: a magyar pártelnök-kormányfőt saját pártja buktathatja meg.
A cikkíró, Reinhard Olt a kommentár bevezetőjében megállapítja: a miniszterelnök tavaly késő nyári, az MSZP frakcióülésén elhangzott, botrányt kiváltó beszéde ― mint fogalmaz ― lépten-nyomon ,,üldözi őt". Olt ezzel összefüggésben beszámol az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója idején lezajlott tömeggyűlésekről, illetve véres összetűzésekről, majd hozzáteszi: a beszéd hozzájárult a szélsőjobboldal radikalizálódásához, a múlt szellemének újjáéledéséhez. A cikkíró ennek kapcsán a Magyar Gárda megalakulására, valamint az Árpádsávos-zászlóval való ,,visszaélésre" utalt. A tüntetések ― mint írta ― idén októberben is megismétlődtek, bár az erőszakos cselekményeket ezúttal sikerült kordában tartani, ami nem utolsósorban azoknak a biztonsági erőknek köszönhető, amelyek egy évvel ezelőtt dicstelen szerepet töltöttek be. A FAZ kommentárja szerint a tényleges nyugalom azonban aligha tér vissza. Ehhez ugyanis a magyar társadalom túlságosan is megosztott. Novemberre sztrájkok várhatók, néhány szakszervezet többnapos munkabeszüntetést jelentett be. Az ellenzéknek ― mint a lap hangoztatja ― könnyű dolga van. A jószerint az egykori kormányfő, Orbán Viktor vezette polgári szövetség, a Fidesz által indított szüntelen támadások számára bőségesen adódik ,,elfogadható" ok. Orbán eltökélt szándéka, hogy a Gyurcsány vezette szocialisták és a Kóka által irányított szabaddemokraták által 2006-ban szerzett kormányzati mandátumot lerövidítse. Ugyanakkor szemmel láthatóan felhagyott azzal az elmúlt évben kijelölt úttal, hogy a kormány lemondását az utcán kényszerítse ki. A jelek szerint most a pártja által kezdeményezett referendumokkal igyekszik a kormányszövetséget térdre kényszeríteni ― írja Reinhard Olt, hozzátéve: amennyiben az előreláthatóan 2008 tavaszán tartandó népszavazáson a többség elutasítja a kormánynak a ― szavazás napirendjén szereplő ― kezdeményezéseit, a kormányzat által bevezetett reformok részben ,,érvénytelenné" válhatnak, ami a kabinet cselekvőképességét kérdőjelezheti meg. A továbbiakban az újság arról ír, hogy a szocialisták Gyurcsány tavalyi beszéde óta nem képesek elmozdulni a ,,népszerűségi mélypontról". A miniszterelnök, aki a problémák ellenére is megmaradt a pártelnöki székben, még mindig ,,tántoríthatatlanul a merész, de népszerűtlen reformok útján" kíván tovább haladni. Ennek kapcsán Reinhard Olt utalt arra, hogy a társadalommal való párbeszéd elmaradása ezt az utat még inkább megnehezítette számára, amihez még ,,kínos korrupciós ügyek" is párosultak. S mindez ― mint a FAZ írja ― árt a baloldal, illetve vezetői hitelképességének. A cikkíró ennek kapcsán hangsúlyozza: ,,Gyurcsány széke jelentősen inog, még ha egyelőre nem is lehet látni, hogy ki válthatja fel őt. A szocialista kormány ezzel összefüggésben még várhat a 2009-ben esedékes EP-választásokig, de korábban is cselekedhet, amennyiben a Zuschlag-ügy még kínosabbá válik, vagy az Orbán által szervezett népszavazás eredménye ,,katasztrófával" járna Gyurcsány számára. Az általa egyfajta előremenekülésként bejelentett ,,köztisztasági csomagot" pedig sem saját pártjának képviselői, sem a koalíciós partner nem támogatta ― fűzte hozzá a FAZ. A lap beszámol arról, hogy az SZDSZ már most ,,zúgolódik" Gyurcsány miatt, s kételkedik abban, hogy a koalíció győzelme Gyurcsánnyal az élen a soron következő parlamenti választásokon lehetséges lenne. Ezzel összefüggésben megemlítette az SZDSZ egyik vezető politikusát, Horn Gábort, aki a közelmúltban kifejtette: a jelenlegi helyzet rendkívül káros a liberálisok számára. A potenciális SZDSZ-szavazók legnagyobb része amúgy is konzervatív oldalon található, s ― mint az újság írta ― ezért hozta szóba Horn a polgári szövetséggel való koalíció lehetőségét, mindazonáltal ,,csakis egy Orbán Viktor nélküli Fidesz-szel". Ugyanakkor ― mint az FAZ hangsúlyozta ― szocialista körökben is egyre többen utalnak arra a mondásra, hogy ,,jobb a fájdalmas vég, mint a vég nélküli fájdalom". A tudósító értelmezése szerint Gyurcsány csillagának hanyatlására egyértelműen utalt a Népszava című lapban Kiss Péter kancelláriaminiszter. Kiss neve mellett természetesen más nevek is elhangzanak esetleges ,,örökösként" ― írja a lap, megemlítve Szekeres Imre és Lendvai Ildikó, valamint Szili Katalin nevét. Azaz megtörténhet az is, hogy az Orbán által nemkívánatos személynek nyilvánított Gyurcsányt hitelképességének elvitatásával nem a Fidesz elnöke buktatja meg, hanem a szocialista párt különböző szárnyainak megállapodása egy utód kijelöléséről.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.