OltszemA faluval együtt fejlődni

2007. november 8., csütörtök, Faluvilág

A legnagyobb érdeme lehet egy sikeresnek mondható vállalkozónak, ha szülőfalujára is gondol: erejéhez mérten segíti, amikor éppen szükséges. Az oltszemi Dimény Árpád is így gondolja, amikor egyrészt a vállalkozását fejleszti, másrészt a falu előrehaladását is szem előtt tartja.

— Cégemet 1992-ben indítottam. Fő profilja a kereskedelem, de mellette két vulkanizálót — a sepsiszentgyörgyi piacon és helyben — és egy asztalosműhelyt működtetek, s régecske, hogy hírnevet akarunk szerezni az Oltfej egyik legjobb székely kürtőskalácsának — mondta Dimény Árpád. — Ezt próbáltam kiegészíteni két kisebb vendéglátó-ipari egységgel Oltszemen: a központi Dimény csárdával és a Malom utcai Vigadóval. Utóbbit, ahol vegyesüzlet is működik, panzióvá szeretném alakítani, s úgy gondoltam, hogy helyette a műút mellett nyitnék egy kereskedelmi egységet.

— Oltszemen nincs vendégfogadó, nem vert gyökeret a falusi turizmus, pedig a vidék tájképi értékei ismertek, idegenforgalmi objektumai — Vármege, Római katonai tábor, Mikó-kastély, Leánykavár, borvizek és mofetták, emlékpark — szinte egyediek. Milyen egységre gondolt?

— Luxuspanzióra, udvaros panzióra, kulcsos házra, ahol egy vagy két család otthonos környezetben, a kor kényelmi fokán zavartalanul megszállhat, megfelelő ellátásban részesül, és szakember vezetésével megismerheti a vidék általános érdeklődésre számot tartó érdekességeit.

A Malom utca Oltszemen az egyik legcsendesebb hely. Kőhajításnyira innen az erdei gyü­mölcsben, gombafélékben gazdag, végeláthatatlan lombhullató erdők, borvízforrások. Az Olt síkján A borvíz útja program keretében ásványvizes fürdőkezelésre, szénsavas gázfürdőre, borvizes ivókúrára nyílik majd alkalom. Diményék tágas lakásában többszobás panzió körvonalazódik, nyugati stílusú, önálló kis stúdió-konyhácskákkal.

Dimény Árpádnak része van abban, hogy Oltszemet Kovászna megye madárbarát falujának nyilvánították, ami idegenforgalmi értékkel is bír. Támogatja a március 15-i ünnepségek megszervezését-lebonyolítását, a nőnapi ünnepségeket, ünnepi megemlékezéseket, az iskola és emlékpark avatóünnepségeiből is kivette részét. Egyik fő animátora a helyi természet- és környezetvédelemnek. A borvizes program megvalósításában is részt fog venni. A polgármesteri hivatallal közösen tervezik egy olyan nagyobb léptékű utcai térkép elkészíttetését, amely a település turisztikai értékeit-látnivalóit ábrázolná.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1215
szavazógép
2007-11-08: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Infrastruktúra-gondok Árkoson

Amikor a sepsikőröspataki felszíni szénfejtés lemélyülése miatt az egész régióban esett a talajvíz szintje, Kőröspataknak és Árkosnak külön vízellátó rendszert építtetett az akkori ploieşti-i szénegyedáruság.
2007-11-08: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Tél előtt Cófalván

Van még termény a mezőn. Maradt még cukorrépa és egy kevés takarmányrépa is a cófalvi mezőn. Remélik, még nem kezd fújni a Nemere. A meteorológusok szép novembert jósolnak, s ha lesz napsütés, könnyebb a maradék termény betakarítása.