Hírsaláta

2007. november 13., kedd, Belföld

BOSSZÚTÓL FÉL AZ ÁLLAMTITKÁR. A kormányőrségtől kér védelmet Tánczos Barna közlekedési államtitkár családja és saját maga számára, miután a bíróság múlt héten szabadlábra helyezte azt a személyt, aki tavaly késsel támadt rá hivatalában.

A férfi birtok-visszaigénylési ügyét szerette volna rendezni, de miután nem kapott kedvező választ, egy első világháborúból származó bajonettel támadt az akkor még az állami birtokügynökséget vezető Tánczosra, több mint tíz centiméteres sebet ejtve rajta. A Krónika emlékeztet arra, hogy a bűncselekmény elkövetése, tavaly március óta a támadó előzetes letartóztatásban volt, amit a bíróság eddig havonta meghosszabbított. Tánczost — aki két műtétre szorult, és több hónapig lábadozott — leginkább az háborítja fel, hogy gyilkossági kísérlet ellen szabadlábon védekezhet egy visszaeső bűnöző.

EXTRÉM SPORT A SZÁNTÓFÖLDÖN. 195 darab négykerekű terepjárművet (ATV) szerzett be a mezőgazdasági kifizetési ügynökség majdnem dupla áron — 12 990 euró helyett 24 000-ért — olyan versenytárgyaláson, ahol az egyetlen eladó egy amerikai cég volt. Ugyanez a cég tavasszal a csendőrségnek adott el ugyanilyen járműveket, miközben a jobb ajánlattal jelentkezőket kizárták. Mindezt akkor, amikor az Európai Unió egyik figyelmeztetést a másik után küldi az ügynökségnek, és szigorító intézkedések egész sorát helyezte kilátásba. (Cotidianul)

SZÉLES SÁVON HÁTUL. Június végén hétszázalékos volt a széles sávú internet elterjedtsége Romániában, ezzel az aránnyal az Európai Unió tagállamai között az utolsók között kullogunk. A növekedés üteme azonban látványos, hiszen évente közel száz százalékkal emelkedik a gyors kapcsolatot lehetővé tevő vonalak száma. A telefonos hálózatokon keresztül bonyolított forgalom viszont évente átlag negyven százalékkal csökken, s jelenleg az összes internet-hozzáférési lehetőségek 33 százalékát teszi ki. Valamilyen világhálós hozzáféréssel a lakosság 21 százaléka rendelkezik. (Ziarul financiar)

A FELVONÓK IS MŰKÖDTEK. Miközben Sinaián és a felkapott hegyi üdülőkben csak annyi hó hullott a hét végén, hogy a gépkocsiforgalmat zavarja, váratlan öröm érte a tavaly havat sem látott máramarosi sízőket: az inkább csak a környékbeliek által ismert és látogatott kapnikbányai lejtőkön működő felvonók és hótaposó gépekkel kezelt sípályák fogadták őket. És beindult az idény a főként temesvári, aradi, lugosi sízők által látogatott Sztrázsán is. (Jurnalul naţional)

MÁSODIK PLÁZA KOLOZSVÁRON. Az októberben avatott Polus Center vetélytársa lesz a hét végén megnyitott második kolozsvári pláza, a Iulius Group 75 millió eurós beruházása. Románia egyik legnagyobb ilyen jellegű létesítménye százötven üzletet, tíz mozit, tizenöt gyorséttermet, három vendéglőt, úszómedencét, hegymászófalat, az Auchan hipermarketet és ötemeletes irodarészleget foglal magában. A 143 000 négyzetméteren elterülő létesítmény több mint kétezer férőhelyes alagsori és tetőtéri parkolóval is rendelkezik. A tulajdonos Iulian Dascălu vállalkozó, aki — az országban egyedüliként — Temesváron és Jászvásáron is épített plázát. A kolozsvári központtól a Iulius Group üzleti forgalmának negyven százalékát reméli. (Új Magyar Szó)

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 2304
szavazógép
2007-11-13: Közélet - Kuti János:

Ismét közös ülés (A múlt hét)

Az eddigi közös ülések olyan élvezetesek volt a román és a magyar kormány számára, hogy idénre is szerveztek egyet. Mivel az ilyen izgalmi állapotban nem jó a hangulatot rontani, mert az az aktus rovására mehet, olyan kényes kérdésekről, mint az autonómia, az önálló magyar egyetem vagy a Sapientia finanszírozása, szó sem lehet!
2007-11-13: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Szabad munkavállalást Magyarországon
Teljes mértékű munkaerő-piaci liberalizációt kér Magyarországtól a romániai munkavállalók számára az RMDSZ. Markó Béla szövetségi elnök tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján jelezte: a holnap Nagyszebenben tartandó román—magyar kormányülésen várhatóan kedvező döntés születik e kérdésben.