ÁlláspontokMég egy esély

2007. november 16., péntek, Nyílttér
Időnként minden nemzet, nemzetrész életében bekövetkeznek olyan történelmi pillanatok, mikor megadatik számára a választás lehetősége, hogy jó vagy rossz irányba fordítja-e sorsa szekerének rúdját. Ritka, egy emberöltő alatt jó esetben egyszer előforduló alkalmak ezek, melyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy összefogással, közös akarattal magunk határozzunk jelenünkről és jövőnkről.

Szerencsésnek mondhatják magukat mindazok, akik pusztán születésük okán nem csak élhetnek választási jogukkal, hanem ha meggondoltan és megfontoltan teszik azt, szavazatukkal hosszú időre biztosíthatják nemzeti közösségük Erdélyben való megmaradását és fennmaradását. Ugyanakkor jelenlegi, kritikussá vált helyzetünkben ez óriási felelősséget is ró az erdélyi magyarokra, mert érdektelenségből vagy fásultságból az urnáktól való távolmaradás, illetve a rossz döntés akár a szülőföldünkről való végleges eltűnésünket is eredményezheti. Ahhoz, hogy belássuk, semmi túlzás nincs e fájdalmas kijelentésben, elég röviden felidéznünk a diktátor bukása óta eltelt időszak számunkra negatív eseményeit, elég számba venni meghiúsult célkitűzéseinket. Összeszorult szívvel sorolom őket:

— a privatizációnak álcázott szabadrablás során egy jól átgondolt és felülről levezényelt folyamat következményeként a többségben magyarok lakta megyék sikeres és nyereséges vállalatainak a tudatos tönkretétele, majd felszámolása s ezáltal munkahelyek tízezreinek megszüntetése és százezrek szülőföldjük elhagyására való kényszerítése

— a magyar vidékeken még müködő cégeknél a fizetések szégyenletesen alacsony szinten tartása, a jól fizető állami intézmények és hivatalok túlnyomó többségének élére román nemzetiségűek kinevezése, s a magyarok még egyszerű beosztottként való alkalmazásának is szinte teljes mellőzése

— a székely megyék infrastruktúrája karbantartásához és fejlesztéséhez szükséges pénzösszegek teljes vagy részleges megvonása, s ily módon e vidék tudatosan hátrányos helyzetbe taszítása, valamint egy bármikor bekövetkezhető etnikai konfliktus veszélyével való riogatás azzal a jól meghatározott céllal, hogy járhatatlan útjaink és a bizonytalanságot sugalló légkör távol tartsa a nyugati vagy magyarországi befektetőket

— a magyar történelmi egyházak, közösségek, nemesi családok és magánszemélyek kommunizmus alatt elkobzott javai teljes visszaszolgáltatásának a mégoly zavaros román jognak is ellentmondó indoklások általi megtagadása vagy elodázása

— Erdély még többségében magyarok lakta vidékein az erőszakos elrománosítás s a megfélemlítés taktikájának folytatása újabb csendőrlaktanyák és ortodox kolostorok sok esetben jogtalan telepítésével, valamint a rendőrségi állomány indokolatlan és túlzott növelésével

— a román nyelv anyanyelvként, valamint a történelem és földrajz továbbra is románul történő tanításával súlyos akadályok gördítése az állam nyelvének, történelmének és földrajzának diákjaink általi megfelelő elsajátítása elé

— a valamikor magyar oktatási nyelvű kolozsvári Bolyai Tudományegyetem visszaállításának megtagadása által a magyar nemzeti közösség megfosztása saját, a nemzete iránt elkötelezett és felkészült értelmiségi rétege kiképzésének lehetőségétől, mely felkarolhatja, méltó módon képviselheti és sikeresen támogathatja jogos törekvéseit külföldön és belföldön egyaránt

— mindezek hatására és egyenes következményeként Erdély magyar lakosságának több mint kétszázötvenezer fővel való csökkenése s e folyamat minden eszközzel történő fenntartása és elősegítése Erdély magyartalanítása érdekében.

Itt megállok a felsorolással, bár ezzel még koránt sincs vége a szomorú számvetésnek, de ahhoz elegendőnek tartom, hogy hatására minden, nemzetéért és annak jövőjéért felelősséget érző magyar elgondolkodjék a történteken és azok ránk nézve tragikus következményein, s feltegye legalább magának a kérdést, hogy az elmúlt tizennyolc év alatt, de hangsúlyozottan az utóbbi tizenegy évben, amióta az RMDSZ politikusai hatalmi pozícióban vannak, az általunk bársonyszékekbe ültetett, minket képviselni hivatott honatyáink, minisztereink, államtitkáraink, főosztályvezetőink mit tettek azért, hogy mindezt megakadályozzák. Az ,,eredmények tükrében" a válasz csak az lehet: semmit. Semmit, mert saját anyagi gyarapodásuk és hatalmi helyzetük megőrzése érdekében kevés kivétellel elárultak bennünket. Elárultak bennünket, nem átallva a hatalomban való részvételüket a közösség érdekében hozott áldozatként feltüntetni, miközben a valóságban ezzel is az elnyomó román politikát szolgálták, mert a különböző szinteken általuk betöltött vezetői szerep csak arra volt jó, hogy az erdélyi magyarok teljes jogegyenlőségét igazolja a külföld szemében. Hiszen mit ér képviselőinek a hatalomban való osztozása a magyar nemzetrész szempontjából, ha helyzete napról napra rosszabbodik, olyannyira, hogy már puszta léte is veszélybe került? Ezen szomorú, de igaz megállapításokat, bármilyen fájó, ki kell mondani, hangosan és jól érthetően, hogy továbbra ne áltassuk magunkat, és minden nemzettársunkban tudatosodjék: tőlük nem várhatunk segítséget.

Bár tőlük nem várhatunk segítséget, most mégis lehetőség nyílik problémáink megoldásának, bajaink orvoslásának az elkezdésére, ha az EP-választásokon a megfelelő jelöltre adjuk szavazatunkat.

Egy olyan jelöltre, aki mindig a nemzetét szolgálta odaadóan, bátran, önzetlenül, még élete kockáztatása árán is, ha kellett.

Egy olyan jelöltre, akit ha jogtiprást lát, nem lehetett és nem lehet elhallgattatni, sem pénzzel, sem fenyegetéssel, aki hittel és mély meggyőződéssel küzd a történelmi igazság érvényesítéséért.

Egy olyan jelöltre, aki ha megszólal, szavának az egész világon súlya és hitele van, akinek a véleményét még az ellenségei is fontolóra veszik.

Egy olyan jelöltre, akiben megvan a kellő elszántság és tudás ahhoz, hogy méltóképpen képviseljen minket.

Egy olyan jelöltre, akinek pontos elképzelése van arról, miként kell Brüsszelben politizálni ahhoz, hogy megakadályozza az erdélyi magyarság további fogyását, és véget vessen jogfosztottságának.

Egy olyan jelöltre, aki számára az autonómia kiharcolása nem üres választási szlogen, hanem életcél és szent kötelesség.

Én jelenleg egyetlen ilyen személyiséget ismerek. Tőkés Lászlót. Támogassuk hát őt szavazatainkkal, hogy a jövőben is hallatszodjék magyar szó a Kárpátok bércei alatt.

BEDŐ ZOLTÁN, Barót

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4344
szavazógép
2007-11-16: Nyílttér - x:

Hiperböszmeség: Kotródjon el a püspök a belgákhoz! (Álláspontok)

Két eset lehetséges. Egyik: az erdélyi magyar választók megfelelő hányada alkalmasnak tartja Tőkés Lászlót arra, hogy legalább egy brüsszeli mandátum erejéig képviselje (netán érvényesítse) az erdélyiek érdekeit egy olyan színpadon, amellyel kapcsolatban — ez kétségtelen — e választók csak homályos képzetekkel és illúziókkal bírnak.
2007-11-16: Máról holnapra - Magyari Lajos:

Hová lett a 23 millió?

A Nagyszebenben megejtett harmadik magyar—román közös kormányülés legnagyobb ,,vívmánya" Gyurcsány ama bejelentése vala, hogy Magyarország jövő évtől kezdve teljesen liberalizálja, megnyitja munkaerőpiacát a romániai polgárok előtt, s ezentúl csupán a szakképzetlen dolgozóknak kellene munkavállalási engedélyért folyamodniuk a magyar hatóságokhoz.