Reflex 2Shakespeare-átiratok

2012. március 24., szombat, Színház az egész világ

A sepsiszentgyörgyi második színházi biennálén két, egymástól – a színházról alkotott felfogásában és elképzeléseiben sok mindenben – eltérő magyar társulat, az utóbbi években induló, kísérletezéseiről ismert HOPPart, és az Örkény István Színház is Shakespeare-átiratokkal mutatkozott be.

  • Jelenet a Korijolánusz előadásból                                           Fotók: Henning János
    Jelenet a Korijolánusz előadásból Fotók: Henning János
  • Jelent a Korijolánusz előadásból
    Jelent a Korijolánusz előadásból
  • Az Örkény István Színház János királya
    Az Örkény István Színház János királya

Az összehasonlítások kétségtelen gyönyöre az előadások párhuzamos bemutatására, s adott keretben elemzésére csábítana, de ezzel nem sokra mennénk, hiszen alighanem a két különös előadás lényege sikkadna el. Vegyük hát sorra.

Korijolánusz és a demokrácia

A HOPPart tagjai, ahogyan az előadás után a közönségtalálkozón is elmondták, Ascher Tamás és Novák Eszter osztályában diplomáztak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2007-ben. Az első zenés színész osztály – a zenét érdemes hangsúlyozni, hiszen központi szerepe van előadásaik kialakításában – a körülmények összejátszása folytán együtt maradt, hiszen esélyük sem volt elhelyezkedni. Azóta ez a helyzet változott, de néhány év alatt izgalmas produkcióikkal bizonyíthatták, hogy van helyük a nap alatt, megpróbáltak kialakítani egy alternatív zenés színházi nyelvet a hagyományos kőszínházakon kívül. Ők előadásokra szerződnek, nincs állandó színházuk. Vendégek. Többnyire mostanság a Merlin Színházban. Ilyen értelemben is egy alternatívát képviselnek az általános színházi gyakorlaton belül. A vendég szabadságát. És a színházi életben mindig is vágyott függetlenséget, amely olyan, mint a kék virág, néha megjelenik, és tovalebben a szélben.

Ma már, mivel az együttes tagjainak nagy része különféle színházakhoz szerződött, időben is elég nehéz összehozni előadásaikat, de azért – amint azt a Shakespeare-adaptáció is bizonyítja – hál’ istennek, sikerül. Polgár Csaba rendező Gáspár Ildikó dramaturggal és Bánki Gergő színésszel együtt írta át, meglehetősen szabadon, szabadosan Shakespeare Coriolanus című drámáját, amelynek külön érdekessége, hogy először Petőfi Sándor fordította magyarra – fordítása 1848-ban jelent meg, a nagy költő Shakespeare kedvéért tanult meg angolul, hiszen, akárcsak Vörösmarty és Arany, fontosnak tekintette a nagy angol drámaíró fordítását. Az átirat lényegiekben hű az eredetihez – A Coriolanus nem tartozik a kedvelt és kanonizált Shakespeare-drámák közé –, de merészen próbálja a római hadvezér és politikus történetét aktualizálni.
Ahogyan a HOPPart tagjai vallomásukban világosan megfogalmazzák, őket elsősorban a demokrácia érdekli, itt, körülöttünk és bennünk, a mindenkori jelenben, ebben a római tör­ténetben is. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a produkció 2011-ben, a legjobb független színházi előadásként elnyerte a Színikritikusok Díját, s rögtön tegyük hozzá, nem érdemtelenül!) "Korijolánusz – ahogyan ők becézik, kissé szarkasztikusan, hősüket – nem érti, hogy mi a demokrácia. És nem is való neki. Mert a demokrácia nem tűri a hősöket. De mi is a demokrácia? Ezt kutatjuk, keressük, mi, ma­gyarok, már húsz éve. Vágyjuk, akárcsak Jehova tanúi az oroszlán és a bárány békés egymáshoz simulását." Az előadás is erre keresi a választ a kifordított római történetben, élesen szembeállítva a "népet" és a "politikusokat" – mert mindkettő alapvetően mást akar, a "nép" mindenekelőtt élni, túlélni, enni. Sok szó esik a gabona áráról, a kenyérről, és itt a luxust képviselő örökké hiányzó olajbogyóról. A politikus, így a nagy hadvezér is, mindenekelőtt a hatalmat akarja, de azt feltétel nélkül. A két elképzelés kioltja egymást, Korijolánusz halálához és Róma elfoglalásához vezet.
A szarkasztikus, kiszólásokban bővelkedő előadás ellenpontja a csodálatos zenei betétek sora, amelyek meghatározzák a spektákulum ritmusát és atmoszféráját.

A nagypolitika és ami mögötte van

Shakespeare királydrámáinak sorát a János király vezeti, amelyet először Arany fordított magyarra. A múlt század közepének egyik legismertebb és legnépszerűbb színpadi szerzője, Friedrich Dürrenmatt átírta, átrendezte, aktualizálta a Shakespeare-i művet, kifordította, mint egy kesztyűt, s úgy maradt hű az eredetihez, hogy lényeges pontokon merészen el is tért tőle. A budapesti Örkény István Színház előadása – amely 2011-ben a legjobb rendezésért járó Kritikus-díjat nyer­te el – Görgey Gábor kiváló fordításában játssza ezt a különös Dürrenmatt-művet, Bagossy László jó ritmusú előadása a királyi családok "nagy" életét mutatja be közelről, szarkasztikusan, maró gúnnyal ábrázolva az akkori, na nem "felső tízezer", inkább a "felső tízek" mondén életét.
A két király: az angol János (Debreczeny Csaba) és a francia Fülöp (Gálffy László) úgy adják-veszik országrészeiket, mint kupecek a piacon a marhát, s hatalmuk megtartásán és önző érdekeiken kívül semmire nincsenek tekintettel, sűrű találkozásaikon, udvaraik és szövetségeseik körében végig "haverkednek", isznak, mulatéroznak, megpróbálják minden ellenérzésük s egymásnak feszülő érdekeik dacára is megőrizni a világbékét, de képtelenek a kompromisszumra, ezért aztán jön a háború, amelyet az elején még mindketten távoli dombtetőkről szemlélnek, mint egy harci játékot. Ami azonban vérre megy. Ez viszont őket egyáltalán nem érdekli, János dacosan s időnként őrjöngve népét éppen úgy megveti, mint az ellene örökké áskálódó lordokat, Fülöp simulékonyabb ugyan, legalábbis szavakban, de jól érzékelhető, hogy tulajdonképpen népét ő is megveti, és csak a hatalom érdekli. Hogy ebből csak háború lehet s oktalan vérengzés, amelynek végén, teljesen oktalanul, fel is gyújtják a várost, amelynek birtoklásáért is egymásnak feszülnek az indulatok, s amelynek falai alatt folyik, váltakozó kimenetellel, a csata. A két király hadakozását és versenyfutását két mellékszereplőből főszereplővé előlépő különös személy irányítja, az egyik Fülöp, a fattyú, Oroszlánszívű Richárd balkézről való fia, János vérrokona (Polgár Csaba), a másik a két ország viszályában tevékeny szerepet vállaló pápai udvar követe, a milánói bíboros-érsek (Mácsai Pál).
A ravaszul, nagyon sokszor a késleltetésekre építő rendezés kimondatlanul is, gunyorosan, már-már szatírába átcsapva arra keresi a választ, hogy miként is épül, hogyan is alakul a nagypolitika, és mi van a hátterében? Mint kiderül: hatalomvágy és önös érdekek. Nem számít semmi, legkevésbé a nép, noha veresége után egy kolostorban János a készülő Magna Chartával a kezében – amellyel meg akarja ajándékozni népét – az állam és a király viszonyáról töpreng, mintegy görbe tükörben újraismételve az addig sem túlságosan szívderítő eseménykerengő tanulságait. Ha ilyen a jelen, milyen lehet a jövő?

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2012-03-24: Múltidéző - Kádár Gyula:

Sepsiszentgyörgy népessége (A XVII. század második fele)

Sepsiszentgyörgy népessége a XVII. század hatodik évtizedében 800–900 lélekre becsülhető. Az 1658-as és az 1661-es tatár–török pusztítás hosszú időre visszavetette a városfejlődést és a népességgyarapodást.
2012-03-24: Színház az egész világ - Bogdán László:

Pina Bausch emlékezete

A fesztivál egyik délutánján, a színház új, készülő stúdiótermében, a biennále programján kívül, de azt szervesen ki­egészítve tekinthették meg az érdeklődők Wim Wenders, az egyik legismertebb mai német filmrendező a nemrég elhunyt táncművész, Pina Bausch élő emléke előtt tisztelgő, nagy előadásainak, szerepeinek fragmentumait felmutató dokumentumfilmjét, ezt az aszketikusan szerkesztett, eleven, vibráló, felejthetetlen epizódokban bővelkedő montázst.