Anyaországi gondolatok a romániai EP-választásokrólAmíg a társad saruját nem próbáltad

2007. november 21., szerda, Nemzet-nemzetiség

Amikor e sorokat papírra vetem, még egyetlen hét van hátra a romániai európai uniós választásokig.

Itt, Budapesten az erdélyi magyarság szempontjából sorsfordítónak ígérkező voksolás már majdnem olyan mértékben benne van a köztudatban, mintha csak az anyaországban lenne szavazás november 25-én. Márpedig ami a köztudatban él, arról általában mindenkinek megvan a maga véleménye.

Édesanyámtól örököltem azt a bölcs mondást, miszerint ne mondjunk ítéletet senki felett, amíg a saruját nem hordtuk a lábunkon. Az empátia jelen esetünkben kevés, Budapesten élve nem lehet megválaszolni azokat a sorskérdéseket, amelyek végzetesnek tűnő módon megosztják az erdélyi magyarságot. Mi nem erdélyi, hanem anyaországi mindennapokon hordjuk a magunk saruját, ezért csak a magunk dolgában tudunk ítélkezni.

A magunk dolgában könnyű a dolgunk ítéletmondás terén. Hiszen a közelmúltban megadatott egy olyan katartikus alkalom, amely vízválasztónak bizonyult, s melynek szégyenét ma is nyögjük. 2004. december 5-e volt ez az alkalom, amikor az anyaországban végképp kiderült, hogy kik azok, akik vallják és vállalják a tizenötmilliónyi magyar összetartozását, kik azok, akik még emlékeznek Antall József álmára — s ezzel szemben kik azok, akik a nemzeti kérdés iránt teljességgel érzéketlenek, akik tizenötmillió magyar összetartozásával szemben huszonhárommillió román emigránsról szőtt hazugsággal kampányoltak. 2004. december 5-én ez a választóvonal végképp beleégett az anyaországi politikai elitbe. Akkor vált idejétmúlttá az a régi meghatározás, amely bal- és jobboldalra osztotta a politikát — nálunk már csak nemzeti meg nem nemzeti oldal van.

Erdélyben azonban más a helyzet. Erdélyben nem volt áruló, nem volt hazug mód kampányoló, nem volt saját céljaiért megalkuvó magyar politikai erő. Erdélyben csak nemzeti oldal van. A többségi román nemzettel szembeni védekezés a puszta megmaradásért a nemzet ügyének legitim képviselőjévé teszi mindazokat, akik a székelymagyar nép ügyéért küzdenek.

Innen, Budapestről nézve úgy tűnik, hogy gondban van az ottani nemzeti oldal.

Gondban, mert a gond ugyanaz idestova nyolcvan esztendeje: a kisebbségi sors, az enyészetnek vetettség, a megmaradásért folyó küzdelem. Gondban az ,,omló hegyek alatt" élő romániai magyarság.

S innen, a magyar fővárosból nézve úgy tűnik kissé, hogy ezért a gondért nem is csak a román nép és nem is csak az anyaországiak a felelősek…

Mert mi azt nem merjük elhinni, hogy a megmaradásért küzdő székelymagyarság nem tudott együtt ünnepelni október 6-án Aradon. Azt sem hisszük el, hogy tizennyolc év után el kellett jönnie annak az időnek, amikor az érmindszenti Ady-zarándoklaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület külön tartotta meg rendezvényeit. Azt pedig végképp nem akarjuk elhinni, hogy az erdélyi magyarok önként választják a gyengeséget, a megosztottságot, a románság hangos gúnykacajától kísérve.

Nem lehet Budapestről megmondani, hogy a trianoni határokon túl miként kezdődött a konfliktus, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, hogy ki volt az, aki először visszaütött. Talán ez az ottani vita az önálló erdélyi léttel egyidős. Hiszen az ország három részre szakadása óta mindig voltak olyanok, akik székely furfanggal, okos kompromisszumokkal, átgondolt lépésekkel küzdöttek Erdélyért, s mindig megvolt az ellentábor is, melynek tagjai harcos küzdelmekben mentek fejjel a falnak, s akár életüket és vérüket is feláldozták nemes, de többnyire eleve reménytelen ügyekért. Az erdélyi történelemben mindig voltak a nagyhatalmakkal a megmaradást célzó kompromisszumokat kötő fejedelmek, és voltak nemes eszméikért kardot, lándzsát ragadó fejedelmek is. A két tábor egymás gyűlölt ellensége volt, hiszen megalkuvóak, illetve forrófejűek voltak egymás szemében.

A romániai rendszerváltástól egészen idáig az erdélyi magyarság legalább a politika színpadán ötvözni tudta ezt a kétféle mentalitást. Az egységes magyar politikai képviselet olyan erő, amellyel szemben a románság minden lehetséges módon küzdött — hol önjelölt politikai megváltók burkolt vagy nem is olyan burkolt támogatásával, vagy éppen a választási rendszer tervezett átalakításával. S most az erdélyi magyarság megegyezés hiányában önmaga mondott le az egységes politikai képviseletről.

Az anyaországból nem illendő ebbe beleszólni. Azoknak a legkevésbé, akik az ominózus december 5-i referendum előtt a határon túli magyarok megtagadására buzdították szimpatizánsaikat — de azoknak sem, akik a határ innenső felén az ottani problémák megoldására felkent messiásnak hiszik magukat.

Ha az ember gondban van, hajlamos feszültté és kapkodóvá válni. Pedig a higgadtságnak van a legnagyobb ereje veszély esetén. Higgadtan fel kell ismerni mielőbb, hogy az erdélyi magyarság sorsközösséget alkot a román törekvésekkel szemben. Ebben a sorsközösségben értelmezhetetlen az anyaországi szocialista és polgári oldal szembenállása, éppen ezért teljesen felesleges Romániába importálni az anyaországi feszültségeket.

Mert Erdélyben másról van szó. Erdélyben Tamási Áron, Sütő András és Wass Albert emlékéről van szó. S a csíkszeredai hokicsapatról, a magyar nyelvű iskolákról, a kolozsvári Mátyás-szoborról, az aradi tizenhármakról, a bánffyhunyadi templomról, a parányi szórványfalvakról, a történelmi időket átélő székelyföldi aggastyánokról s unokáikról, akiknek még van reményük arra, hogy szülőföldjükön megmaradva ne ragadtassanak ki az anyanyelv ölelő karjaiból.

Hát ezekről a dolgokról van szó. Emlékképekről és olvasmányélményekről, melyek minden magyart egy kicsit erdélyivé tesznek. Mert Erdély az egész magyar nép ügye.

Ha valahol, akkor most Erdélyben időszerű lett volna a népi-nemzeti összefogás pártokon és ideológiákon átívelő jelszava. S hogy mi van ehelyett? Acsarkodás, gyűlölködés, marakodás. S hogy ennek mi az oka, arról itt, Budapesten is sokaknak megvan a véleménye, de nem mondjuk ki, mert nem hordtuk az erdélyiek saruját, nem mondjuk ki, mert a keserű igazság kimondásával semennyit sem javulna a helyzet.

Csak arra szeretnénk buzdítani erdélyi magyar testvéreinket, hogy ne adják fel álmaikat, őrizzék meg azokat. Egy kicsit önmagunk miatt is kérjük. Mert sehol máshol nem esik nekünk olyan jól a házi pálinka, mint a Székelyföldön, sehol máshol nem jobb a szilvesztert ünnepelni, mint kedves erdélyi barátaink között, és hol máshol szólna szépen a székely himnusz, mint itt, ahol ,,megtörni lelkünk nem lehet soha"? Könyörögve kérjük, hogy őrizzék meg Erdélyt ne csak önmaguknak, de nekünk, nemzetben gondolkodó anyaországiaknak is! Mert olyan jó, hogy van még, hol megpihenni, van még, hol nyugalmat lelni, van, hol magyarnak lenni, ha az anyaországi globalisták és nemzettagadók — akik, higgyék el, nem sokkal jobbak a románoknál — szemforgató hazugságaikkal és aljasságaikkal már az élettől is elveszik a kedvünket.

Kérem, hogy őrizzék meg nekünk az álmainkat. Őrizzék meg Erdélyt. Menjenek el szavazni november 25-én!

Chladek Tibor

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 567
szavazógép
2007-11-21: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Hírbörze

Helyiek nyerték a versenytárgyalást
A Kovászna Megyei Út és Híd Rt. nyerte azt a közbeszerzési versenytárgyalást, melyet a 131-es megyei út rehabilitálására írtak ki — adja hírül a Bursa üzleti napilap.
2007-11-21: Nemzet-nemzetiség - Iochom István:

Márton Árpád csúsztat (Visszajelzés)

A lapunk szombati számában közölt, Szükség van a civil tiltakozásra című cikk kapcsán, melyben Márton Árpád képviselő azt állítja, hogy a román tanügyi szakszervezetek egyértelműen állást foglaltak az anyanyelvi oktatási jogok ellen, Csatlós Mihály Levente tanár, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felső-háromszéki elnöke pontosítást kért.