Zakariás Zalán rendezésében a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című komédiáját mutatja be ma este hét órától a színház új stúdiótermében.
Saramonowicz újságíró, drámaíró, forgatókönyvíró, színész, rendező és producer 1965-ben született, a Varsói Egyetem történelem szakára járt, majd több éven át a Lengyel Televízió munkatársaként és az ország legnépszerűbb lapjainak szerkesztő-újságírójaként és filmkritikusaként dolgozott. A Tesztoszteron cselekményének színhelye egy vendéglő, ahová egy kudarcba fulladt esküvőről túl korán, megbeszélt időpont előtt érkeznek a vendégek. Hat férfi jön, öt fiatal és egy javakorabeli hatodik, aki az apjuk is lehetne. Mint kiderül, egynek-kettőnek egészen biztosan ő az apja, bár a fiúk különböző családokból származnak. Beszélgetnek, vitatkoznak, elfogyasztanak néhány pohár italt, s ahogy kalandokkal teli életük újabb és újabb pillanatait löki felszínre a darab, egyre többet tudunk meg arról, mire képesek a nők, no meg a férfiúi vérben forrongó tesztoszteron.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.