Kedvezőbb, ha kifutó is csatlakozik az ólhoz, amelynek kemény (tégla vagy beton) a padozata, és rajta az etetéshez szükséges tárgyak elhelyezhetők. Az etetőtérhez fekvőhely csatlakozzék, amely lehet döngölt agyag, hídlás (fából készült) vagy kemény padozat. Az utóbbi esetben — főleg télen — ajánlott az almozás.

A kocák gondozása során a búgatást követő 21—23. napon figyelni kell a visszaivarzást. Ha az ivarzás jelei mutatkoznak, a kocát újra kell búgatni. Ha a második búgatás után sem lesz vemhes, legcélszerűbb kiselejtezni.

A vemhes kocák számára a 12—18 Celsius-fokos hőmérséklet a legkedvezőbb. Ez télen fűtés nélkül, jó almozással elérhető. Ha nincs kifutó, ajánlatos a naponkénti jártatás, amely kedvezően hat a vemhes állat életfolyamataira: az emésztésre, az ivari működésre, a vehem fejlődésére. A vemhes kocával bánjunk kíméletesen, mivel a tolongás például behajtáskor vagy az erős megzavarás káros lehet a vehem fejlődésére, sőt, vetélést okozhat.

A vemhes kocák takarmányozásakor, illetve a takarmányadag mennyiségének és minőségének a megállapításakor döntő a koca testtömege, vemhességi előrehaladottsága, illetve a kondíciója. A félidős vemhes kocától közepes, úgynevezett tenyészkondíciót kívánunk, az ellés előtt álló kocától pedig némi pluszkondíció a követelmény. Régi megfigyelések és tapasztalatok szerint javuló tendenciát mutató tápláltsági állapot élénkíti az ivari folyamatokat. Azonban a pluszkondíció ezzel éppen ellentétes hatású.

A születendő malacok száma és minősége (születési tömege) viszonylag rövid idő alatt kialakul. Legkritikusabb időszak a búgatást közvetlenül megelőző és az azt követő két hét. E rövid idő alatt dől el, hogy a megtermékenyült petesejtek közül mennyi ágyazódik be a méh nyálkahártyájába, illetve indul fejlődésnek. Akkor járunk el helyesen, ha ilyenkor az életfenntartó táplálóanyag-szükségleten felül húsz százalékkal többet adunk (100 kg testtömegre számítva az életfenntartó táplálóanyag-szükséglet 1,3 takarmányegység), és nem helyes az ,,ad libitum" takarmányozás. A takarmány-alkotórészek közül a fehérjék, az ásványi anyagok és a vitaminok (különösen az A-vitamin) a legfontosabbak. A fehérjekoncentráció ebben a szakaszban érje el a 17—18 százalékot. Az ezután következő, mintegy két hónapig tartó szakaszban a mérsékelt, abraktakarékos takarmányozási irányelveknek kell érvényesülniük. Ez azt jelenti, hogy az adag táplálóanyag-tartalma csak 5—10 százalékkal haladja meg az életfenntartó szükségletet, fehérjekoncentrációja pedig 15 százalékos legyen. Gyári keveréktakarmányok (kocatáp) etetésével a kocák táplálóanyag-igénye, ásványianyag- és vitaminanyag-szükséglete fedezhető.

Nem ipari keveréktakarmányok etetése esetén a következő összetételű gazdasági abrak, valamint kiegészítők ajánlhatók: kukoricadara 1,0 kg, árpadara 0,5 kg, korpa 0,5 kg, zöld fű (vagy lucerna) 2,0 kg (helyette télen 0,5 kg lucernaliszt). Az említett abrakkeverék 50 százaléka 3,5—4 kg párolt burgonyával helyettesíthető. Ennél nagyobb mennyiségű burgonyát tenyészkocákkal ne etessünk. Viszont nagyobb mennyiségű zöld fű vagy lucerna etetésével abraktakarmány takarítható meg. Gondoskodni kell a konyhasó rendszeres adagolásáról, főleg burgonya vagy répa etetésekor. Szárazanyag-kilogrammonként 3—4 g konyhasót célszerű a kocának juttatni. Zöldtakarmány híján ajánlatos vitaminpremixet is keverni a koca takarmányába az abrak 1 százalékának megfelelő mennyiségben.

A vemhesség utolsó hónapjában egyrészt a magzatok növekedése rohamosan meggyorsul, másrészt a tejtermelésre is elő kell készíteni a kocát. A napi fejadagot úgy kell megállapítani, hogy annak beltartalma mintegy 50—60 százalékkal haladja meg az életfenntartó szükségletet, és növekedjék a fehérjekoncentráció is 17—18 százalékra. Kívánatos, hogy az összes fehérjének egyharmada nagy biológiai értékű, állati eredetű legyen. A kocatápok általában 55—60 százalékban gabonaféléket (kukorica, búza, árpa), 17—32 százalékban növényi eredetű fehérjéket (szójadara, napraforgódara stb.) és néhány százalék állati eredetű fehérjét (halliszt, húsliszt, vérliszt) tartalmaznak. Az ellés előtti 4—5. napon térjünk át a szoptató koca tápetetésére. Gazdasági abrak etetése esetén a korpa, esetleg a búza- vagy zabdara arányát emeljük. Az ellést megelőző három-négy napon a takarmányadagot fokozatosan csökkenteni kell, majd az ellés előtt egy-két nappal célszerű a takarmányokat ivós formájában etetni.

Rendkívül kedvező és természetes hatású lenne a legeltetés. Ezt azonban a nagyobb sertéstelepek kocáival nehezebben lehet megvalósítani. A tenyészállatok mozgásának hiányát mutatják a kocák elhúzódó fialásai, a mozgásszervi bántalmak megszaporodása, a szervezet edzettségének, ellenálló képességének a csökkenése (összefoglalóan: romlik a konstitúciója). A nagyobb sertéstelepeken is meg kell oldani a kocák rendszeres napi jártatását. A kocákat ellés előtt lehetőleg hat-nyolc nappal vigyük át a fiaztatóba, hogy fialásig még legyen idejük megszokni új környezetüket.