Nagy baj, hogy az erdélyi magyar közösségnek szinte folyamatosan igazát kell bizonygatnia, olyan ügyekben kényszerül állásfoglalásra, csatázásra, melyek normális élettérben nem is léteznének, így pedig az erdélyi magyar ember jövőt teremtő építkezés helyett inkább konok, szívós küzdelemre kényszerül.
Most éppen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetében sötét korokat idéző visszaállamosítás rémével kell megküzdeni, s valahogyan elejét venni annak, hogy egy buzăui bírósági ítélettel az egész erdélyi magyarságot megalázzák, ráadásul az igazságszolgáltatás zászlaja alatt. Nincs más lehetőség, újra a magunk, a református egyház, a közösség érdekéért szükséges cselekedni.
Erősödik a tiltakozási hullám, politikai és egyházi nyilatkozatok után Sánta Imre bikfalvi református lelkész eleinte egyedül, aztán szolidarizáló társakkal, a Mikó elé vonulva szállt síkra az ominózus ítélet ellen, melyet egyébként joggal minősítettek koncepciós pernek, az egész erdélyi magyar közösség elleni aljas támadásnak. Aztán a hét közepére harminckét református lelkész – a háromszékiek mellett főként udvarhelyszékiek – palástban állt „jogaink, javaink védelmében” a kollégium épülete elé, s igen nagy súlyt jelent az erdélyi magyar történelmi egyházak egységes tiltakozása. Hiszen, nem lehet elégszer ismételni: a Mikó-ügyben indított vizslatás után nemcsak a jó nevű kollégium került veszélybe, hanem megtorpant az elkobzott egyházi tulajdon visszaszolgáltatási folyamata is.
Ami viszont egy tiltakozásnak leginkább erőt, méltóságot ad, az a tömeg. Érdemes felidézni 2011. január 23-át, azt a vasárnap estét, amikor az egyetemes imahét lezárásaként ezrek vonultak Sepsiszentgyörgyön a Mikó-kollégium elé gyertyával, fáklyával. A hideg, a hó ellenére a tüntetők pontosan tudták, olyan ügy mellett állnak ki, mely életbevágó egy jövőben bízó közösség számára. Annak a téli estének az emléke, hangulata mindenképp példa értékű a mostani nyári fülledtségben, már csak azért is, mert a jelenlegi politikai környezet a lehető legelőnytelenebb a Mikó-ügyre nézve, a civilizáltnak hitt Európa bürokratahadával most sokkal inkább az egész országot őrlő káosszal van elfoglalva, mintsem azzal, hogy egy kényes kisebbségi kérdésben nyilvánítson véleményt, szembeforduljon egy olyan igazságszolgáltatási gépezettel, melyet különben függetlennek szeretne látni és tudni.
Fellebbezések, állásfoglalások, nyilatkozatok mellett leginkább talán a méltóságteljesen, békésen ellenkező tömeg csendjében, ezrek, tízezrek imájában bízhatunk, ez egyaránt jelenthet súlyt és kényszerítő körülményt a Mikó-ügyben. Az erdélyi magyar emberek döntő többsége ugyanis a Mikó-dosszié méltányos lezárásában, megnyugtató megoldásában érdekelt. A feljelentők pedig – sokan taglalják, miként viszonyuljon hozzájuk a közösség – számoljanak el lelkiismeretükkel, ha tudnak.