Hol fürdőzzünk Erdővidéken?

2012. július 13., péntek, Gazdaság

Minden nyáron visszatérő kérdés Erdővidéken: hol lehet a régióban strandolni? Néhány kisméretű fürdőhelytől eltekintve, tényleg nincs, hol fel lehetne frissülni.

Az pedig csak keveseknek jelent megoldást, hogy távolabb eső létesítményeket keressenek fel . Marad tehát az uzonkafürdői Camping the Valley, azaz „a holland strand” (képünkön) , a bodosi bányató és a tavaly Felsőrákoson megnyílt gyógyhatású feredő. Sokan várják, hogy a bibarcfalvi fürdő, az uzonkafürdői borvízfürdő „feltámadjon”, vagy végre megnyíljon az utóbbi esztendők csatározásai nyomán hírhedtté vált baróti strand.
A holland strand bejáratánál a készséges vendégfogadó tulajdonossal, Post Gouverttel találkozunk. Nem kell sokat nógatni, hogy beszéljen a kempingről, látszik, büszke arra, amit elért, s nem is titkolja. Azt mondja, nem volt könnyű mindezt felépítenie, ám nagy lelki elégtételt jelent számára, ha vendégei jól érzik magukat, pihenésük teljes az itt töltött napok alatt. A létesítmény első esztendeiben nullszaldósan működtek, majd 2008 kiemelkedő forgalmat és bevételt hozott, ám a gazdasági válság nagyon éreztette hatását, úgyhogy 2009-től 2011-ig folyamatos lejtmenetet jelentett, idén viszont ismét normalizálódni látszik a helyzet. Egyre több iskolai, alapítványi és nyugdíjascsoport keresi fel, a családosok Brassóból vagy akár távolabbról is érkeznek, úgyhogy nem csak hétvégén, máskor is meglehetősen nagy a forgalom. Úgy véli, ebben nagy szerepet játszik az, hogy az elmúlt évek vendégei jó hírverést csaptak Uzonkafürdőnek. „Folyamatosan hirdetek a szakújságokban, nemrég több tévétársaság is itt járt – azóta megnőtt a brassói vendégek száma –, ám meggyőződésem, a legjobb ajánlókártya az, ha az elégedetten távozó vendég beajánl a barátainak. Az autók és a rádiók ki vannak tiltva a kemping területéről, nincs motorzaj, s egymást túlharsogó különféle zene sem, viszont csend, nyugalom és jó kiszolgálás igen. Ezt értékeli egyre inkább a legtöbb hozzánk betérő vendég” – nyilatkozta Post Gouvert.

Csendes strandolás
Rövid sétát teszünk az impozáns uzonkafürdői ingatlanban. A vendéglő üres, de a konyhán dolgoznak, az ajánlat nem gazdag, a csak strandolni érkezők flekkent, sült kolbászt, hamburgert és miccset, illetve körítéseket vásárolhatnak, a hosszabb távon maradók igény esetén levest és második fogást is rendelhetnek. Az árak nem túlzóak, üdítőt vagy sört is beleértve átlagosan tizenöt-húsz lejből jól lehet lakni. A diszkó sem tart nyitva állandóan, s csakis a csoportok vehetik igénybe: nehéz rendet tartani a garatra felöntő ifjúság közt, úgyhogy kizárólag az egymásért felelősséget vállaló baráti társaságoknak engedélyezik a bulizást. Az egyedi formájú medence mérete nem túl nagy, de többtucatnyian kényelmesen elférhetnek benne. Szigorú szabály vonatkozik az ugrásra – csak azon a kis részen engedélyezett, ahol a mélység meghaladja a három métert –, szeszes italt, mint ahogy üveget sem lehet a medencébe vagy annak partjára vinni, ám az emberek legtöbbjét még figyelmeztetni sem kell. A fegyelemre s egymás testi épségére is ügyelnek az emberek, de a biztonság kedvéért a medence széléről szakember is folyton szemléli a fürdőzőket. Komolyabb baj még sosem történt, évente egy-két könnyebb, jelentéktelen esetben kell segítséget nyújtaniuk – tudtuk meg. Látszólag kellemesen és felhőtlenül örvend mindenki a tiszta, hét módszerrel is megtisztított, az algásodásnak ellenálló víznek.

Egyre népszerűbb a bányató
A bodosi bányató az elmúlt években egyre népszerűbbé vált. Hétköznap is fiatalok tucatjai járnak ki autóval, biciklivel, hétvégén pedig annyian gyűlnek oda, hogy jóformán moccanni sem lehet. Azt mondják, valaki két héttel ezelőtt nyolcvanhét autót számolt össze a tó partján. Ottjártunkkor is legalább harmincan fürödtek, napoztak. Lukács Kinga, Incze Krisztina és Baczó Ágnes elmondta: szívesen járnak ki, mert kellemes a víz és a környezet, s elég nyugodt, hogy önfeledten napozhassanak. A tó alja a parthoz közel iszapos, de amúgy tisztának mondható, érthető tehát, hogy sokan családostul járnak ki. Tudják, a hivatalosságok nem nézik jó szemmel, hogy strandolásra használják a bányatavat, de mivel más választás nagyon nincs, hát a tiltás ellenére is kijárnak. Érzik azt is, enyhült a szigor: míg tavaly az is megtörtént, hogy razziáztak, idén már arra is volt példa, hogy a rendőr családostul jött ki csobbanni... A vállalkozók is kezdik megérezni, üzleti szempontból sem elhanyagolható számban járnak ki a barótiak fürdőzni, ezért már nem megy ritkaságszámba, ha hétvégente feltűnnek a lángos- és kürtőskalácssütők.

Fejlesztenék a feredőt
A felsőrákosi közbirtokosság tavaly augusztus végén avatta fel a saját erőből létrehozott, a falutól autóval mintegy húsz perc távolságra lévő feredőt. Az első nap még csak egyvalaki bátorkodott belemerülni a reumatikus fájdalmakat, idegrendszeri betegségeket, nőgyógyászati bántalmakat, légúti fertőzéseket és bőrbetegségeket enyhítő vízbe. Andorkó Ferenc közbirtokossági elnök elmondása szerint azóta megnőtt a „bátrak” száma, s manapság nincs olyan nap, hogy kisebb-nagyobb csoportok ne keresnék fel a nádasi létesítményt. Éppen ezért azt tervezik, fejleszteni fogják, hogy ne csak időszakosan, hanem az év bármely napján használható legyen. Miután a tulajdonjogot végérvényesen elintézik, pályázati úton szereznének pénzt terveik megvalósításához.

Az enyészet az úr
A bibarcfalvi fürdő csak halvány árnyéka egykori önmagának. A fű frissen kaszált – és a kedvező dolgok sorolása itt véget is ér. A medencében valami növény zöldell, a lefolyóból (?) fel-felbugyog az ásványvíz, a túlsó végében rozsdás csövek állnak ki, az épületek ajtói-ablakai hiányoznak vagy éppen összetörve árválkodnak, a falak és a tetőzet arról árulkodik: az enyészet itt az úr. A kapu mellett egy javakorbeli emberrel találkozunk, aki kérdezés nélkül is felidézi, milyen volt gyermekkorában a környék. Azt mondja, hallott arról, hogy valaki komolyan érdeklődne, s fejlesztene ott, de őt csak a polgármesteri hivatalból hívták fel, hogy megvennék valami potom áron a házat. Ő se kevésért, se sokért nem hajlandó eladni azt, a felújítására sokat költő fiára akarja hagyni, ám azt sajnálja, hogy a beígért fejlesztés elmaradt, mert e nagy hagyománnyal rendelkező fürdő többet érdemel.
Barót polgármestere, Lázár Kiss Barna András úgy nyilatkozott, már tájékozódott az ügyben, s várhatóan még a nyári hónapokban újra napirendre tűzik a bibarcfalvi fürdő kérdését. „Nem tartották be a szerződésben foglaltakat, ezért amondó vagyok, a megállapodást minél hamarabb fel kell bontanunk, s mivel eladni semmiképp nem szabad, újra versenytárgyalást kell kiírnunk. Ki kell derítenünk, igaz-e az a mendemonda, hogy a bérbe vevő személy időközben elhunyt, majd jogi megoldást kell találnunk az ügy rendezésére. Én azt szeretném, ha a versenytárgyalást még ebben az esztendőben újra ki tudnánk írni, elvégre Bibarcfalva egyik szimbólumának megmentése mindannyiunk közös ügye” – nyilatkozta Barót polgármestere.

Lesz újból borvízfürdő Uzonkán?
Uzonkafürdőt hivatalosan alig ötvenen lakják, ám tavasztól őszig a hétvégi házak lakóival kiegészülve megsokszorozódik lakossága. Régen a településnek is nevet adó borvízforrásra épült kis fürdő jelentette a fő vonzerőt – ma ez a kijelentés csak apró töredékében állja helyét. Miközben Barót, Bodos, Bacon, Zalánpatak és Oltszem közbirtokossága évekig perrel próbálta visszaszerezni jussát, a nagybaconi önkormányzat nem ruházott be, majd a tulajdonosok nem tudtak megegyezni, miként hasznosítsák a telepet. Annak ellenére, hogy tavaly tavasszal visszakapták az ötvenhét áras területet, azt sem tudták elintézni – bár szakcégre bízták –, hogy telekkönyveztessék. A baróti elnök, Asztalos Gábor úgy nyilatkozott, tényleg szomorú a helyzet, de így van ez, ha közös a tulajdon: más-más érdekek mozgatják mindannyiukat, nehezen tudnak dűlőre jutni. Ennek ellenére reméli, sikerül megtalálniuk azt a formát, mely jogilag lehetővé teszi, hogy pályázat révén több nemzedéket kiszolgáló beruházást tudjanak megvalósítani. Míg ez megtörténik, csak abban tudnak segíteni az uzonkaiaknak, hogy a meglévő létesítményt díjmentesen rendelkezésükre bocsátják.

Nem nyit a baróti strand
A baróti strand felújítása éveken át a helyi politikusok egyik kedvenc játékszerének számított. Előbb a város korábbi polgármestere, Nagy István nem kívánt részt venni az RMDSZ-es megyevezetés által elképzelt módon a strand korszerűsítését és fejlesztését célzó, A borvíz útja programban. Majd, miután többször is változtattak az eredeti terveken és elképzeléseken, arról vitáztak, szükséges-e átadni a tulajdonjogot a kivitelezést végzőnek. Végül két MPP-s tanácstag segítségével megszületett a döntés, átadták a tulajdonjogot, ám a megyei tanács nem állta szavát, a beruházást sem tavaly augusztus közepére, sem szeptember végére nem fejezte be. Hogy miért nem történt meg mindez, csak találgatni lehet – a politikusok közben egymásra mutogatnak.
Lázár Kiss Barna András polgármester elmondta: a megyei tanács meghozta a döntést, záros határidőn belül visszaadja a városnak a létesítményt, de jelenleg még folyik a technikai ellenőrzés, úgyhogy még időbe telik, amíg használni lehet a strandot. Ha valamit nem találnak rendben, akkor a probléma kijavítását kérik, mert úgy véli, a kivitelező által elkövetett hibákat nem a városnak kell utólag saját költségen orvosolnia. A helyi tanácsra hárul a működési szabályzat kidolgozása (hiszen a létesítményt a szerződésnek megfelelően öt esztendeig neki kell még működtetnie), s hogy szerezze be megfelelő engedélyeket is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 770
szavazógép
2012-07-13: Máról holnapra - Mózes László:

Jogaink és javaink védelmében

Nagy baj, hogy az erdélyi magyar közösségnek szinte folyamatosan igazát kell bizonygatnia, olyan ügyekben kényszerül állásfoglalásra, csatázásra, melyek normális élettérben nem is léteznének, így pedig az erdélyi magyar ember jövőt teremtő építkezés helyett inkább konok, szívós küzdelemre kényszerül.
2012-07-13: Gazdaság - Demeter J. Ildikó:

Profán Szent Anna

Kánikulai hétvégét ígértek a meteorológusok, vakáció is van, így nem csoda, hogy szombaton reggel kilenckor már egymást érik az autók a Szent Anna-tó felé vezető úton, amelynek minősége hagyományosan, de nem kirívóan rossz: elszórtan gödrök, néhol kövezett szakaszok, váratlan éles kipúposodások és persze a kanyarok lassítják a forgalmat, a megyei utakon edzett sofőröknek azonban ez nem jelent különösebb gondot.