Az EMNT, az EMNP és az EMI bihari szervezetei biciklitúrával hívták fel a figyelmet a partiumi magyar önrendelkezés fontosságára. A résztvevők a nagyváradi premontrei rend temploma elől indultak, ahol Pálfi József református lelkipásztor és Fejes Rudolf Anzelm apátkanonok, váradhegyfoki prépost-prelátus szólt hozzájuk.
Pálfi József elmondta: a beregszászi Bethlen-kastélyból hirdette meg II. Rákóczi Ferenc a „személyenkénti” felkelést. Mindenkinek ilyen egyéni elhatározásra van szüksége, hiszen csakis akkor lesz önrendelkezés, ha mindnyájan átérezzük annak fontosságát és közösségi akarattá tesszük a személyi akaratot. Fejes arra hívta fel a figyelmet, hogy a biciklitúra résztvevői egyben a demokrácia hirdetői, akik nem erőszakosan, hanem fáradságot vállalva hirdetik az önrendelkezés fontosságát. A kerékpárosok Bihar község, Paptamási, Bihardiószeg, Székelyhíd, Kiskereki, Ottomány érintésével értek Érmihályfalvára, ahol a Szatmárnémetiből és Nagykárolyból útnak indult biciklis csapattal találkoztak. A közel ötven résztvevő útközben az autonómiát népszerűsítő szórólapokat osztogatott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.