KITÜNTETTÉK KÉZDI IMOLÁT. A Magyar Művészetért Díj kuratóriuma idén Kézdi Imolának ítélte a Magyar Művészetért – Bubik István-díjat. A művésznő Csíkszereda szülöttje, a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem végzettje. Egy ideig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának, majd a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja. A díjat gálaműsoron adják át Budapesten. (Paprika Rádió)
ERDÉLYI SZÍNÉSZ KAPTA A KASZÁS ATTILA-DÍJAT. Bányai-Kelemen Barnának, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata színművészének ítélték idén a Kaszás Attila-díjat. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként – a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett – az adott társulatban vállalt közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók. (Krónika)
ÍRÓK A LÁTÓ ÉS A VATRA MELLETT. A 8. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó résztvevői állásfoglalásban tiltakoztak a marosvásárhelyi Látó és Vatra folyóirat létét fenyegető önkényes tanácselnöki határozattervezet ellen. Az írótábor résztvevői kiálltak a folyóiratok autonómiája és jelenlegi önálló jogi státusa megtartása mellett, és tiltakoznak a Maros Megyei Tanács bármilyen hasonló, bármikor elrendelhető jövőbeni intézkedése és a lapok bármilyen jellegű, gazdasági vagy adminisztratív érvekkel álcázott, ám hatalmilag diktált beolvasztása ellen. (Népújság)
DRÁGA A KÖLCSÖN. Az év első felében a román állam másodperenként 90 eurót fizetett a bankoknak kamatként. Ez napi átlagban számolva 780 000 eurót jelent. Közérthetőb-ben: az említett összeggel minden négy napban egy kilométer autópályát lehetett volna építeni, avagy a 2012 folyamán kifizetett kamatok fedezhették volna a nyugdíjpénztár 2011 januárja és 2012 áprilisa közötti deficitjét. (Gândul)
NAGY TALÁNY. A korrupcióellenes főügyész és az országos főügyész kinevezése lesz az elkövetkező három hét egyik legfontosabb belpolitikai eseménye. Mona Pivniceru igazságügy-miniszternek kell a jelölteket megneveznie, a Legfelsőbb Igazságügyi Tanácsnak láttamoznia és az államelnöknek kineveznie. A Jurnalul naţional úgy véli, minden eddig említett név a figyelemelterelést szolgálja, a România liberă szerint a miniszter csak e hét csütörtökén indítja el a válogatási eljárást.
FOLYAMATOSAN DRÁGUL A BENZIN. Szombaton emelte a benzin árát a Petrom, így 5 banival többet fizetünk egy liter üzemanyagért, a legolcsóbb benzin ára 6,24 lej lett, a gázolajé nem emelkedett. A nyár folyamán az üzemanyag hétszer drágult, minden esetben 9 bani feletti összeggel. (Marosvásárhelyi.info)