Egyelőre munkabalesetként kezeli a megyei munkaügyi felügyelőség a szombaton történt kilyéni tömegszerencsétlenséget – a munkahelyre vagy munkahelyről való utazás közbeni balesetek oda sorolhatók –, a kivizsgálás megkezdődött, eredménye pár napon belül várható.
Tegnap még az elhunytak azonosítása zajlott – tudtuk meg Ördög Lajos munkaügyi igazgatótól –, ezek után kezdődik a tanúk, hozzátartozók kihallgatása. Annyit már tudni, hogy az utánfutóban ülők mindegyike munkaszerződés nélkül, azaz feketén dolgozott, ami minden egyes papír nélkül foglalkoztatott személy után tízezer lejes bírságot, ötnél több alkalmazott esetében pedig börtönbüntetést is hozhat a munkaadónak. Ha azonban a nyolc halálos áldozatot követelő vasúti karambol nem minősül munkabalesetnek, a hátramaradottak elesnek az ilyenkor kiutalható állami segélyektől.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ettől függetlenül is segíti őket: a város tartalékalapjából sürgősségi segélyt kapnak az érintett családok. Antal Árpád András polgármester közlése szerint az összeg meghaladja a temetési költségeket, és a Marosvásárhely felé elhunyt személy hazaszállítását is a hivatal fizeti. A balesetnek öt kilyéni és három sepsiszentgyörgyi áldozata volt (hat nő és két férfi, életkoruk 17 és 43 év közötti), a hozzátartozók egy része már kérte a támogatást, a többiektől is várják a kérvényeket. A biztonságosabb közlekedés érdekében a polgármester megbeszélést kezdeményez az illetékes hatóságokkal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.