Az utóbbi időben megszoktuk, hogy honatyáink korlátlanul kotorásznak zsebeinkben, jövedelmeinket megnyirbálják, az árakat (s nem csak az úgynevezett luxusárukét!) alaposan emelgetik, figyelembe sem véve az infláció ütemét. Sőt, nem létező szolgáltatásokra is fizetünk, hisz évek óta nincs rádióm, a villanyszámlámon mégis megjelenik, mert biztosítani kell a henyélők ezrekben mért bérét!
A hasonló megaláztatásokat lehetne még sorolni, de engem már csak egy dolog zavar: bármit vásárolok mostanában, legyen az pékáru, tejtermék, félkész hús- és hentesáru, konzerv stb., minden az ehetetlenség határáig sós! Talán mert a cigaretta, kávé, szeszes italok, de sok élelmiszer már számtalanszor drágult (az utóbbi hetekben is), de a só ára évszázadok óta alacsony, jelenleg csak néhány lej kilónként. Így ha például tíz kilogramm húshoz hozzácsapunk egy kilogramm sót, tizenegy kilogramm terméket adhatunk el húsáron. Mekkorát nyerhetünk ezzel!
Nos, ha már az élvezeti cikkek árát 300–500 százalékkal emelték az elmúlt években, miért nem lehet a sót is száz lejért adni? Egészen biztos vagyok benne, hogy akkor nagyon meggondolnák az adagolását, sőt, jó hazai szokás szerint az előírt mennyiség legalább felét kispórolnák a receptekből.
Közismert, hogy a sok só árt az emberi szervezetnek, és már csak azért is indokolt lenne használatának korlátozása, mert az amúgy is túlterhelt kórházi költségvetéseken is lehetne ezzel könnyíteni.
DEMES CSABA, Sepsiszentgyörgy
