Kosztándi Katalin: Hazai tájak I., 2000, pasztell, 48 x 62
Eltévedtem a vörös erdőben.
Igéztek vörös facsontvázak.
A hold színezüst fátyolfénye
vitt tévútra, már nem volt kijárat.
Körém zárult a véres látomás,
a skarlátveres fák megmozdultak,
Tragikus történetük ragozták.
sejtettem már, hogy nem lehet holnap,
tudtam, hogy vége, minden hiába,
elveszek a vérveres éjszakába,
amikor hangot hallottam. A fák
beszéltek hozzám. Az enyémre
rímelt életük, hisz a fényre
nem juthatunk ki. Elvész a világ.