Aranynál és ezüstnél és minden más földi jónál értékesebb kincseket, a székely néplélek drága alkotásait őrzi ez az épület – írta 1923-ban László Ferenc régész, néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének megalapítója, aki nem gondolhatta, hogy nyolcvankilenc esztendő múlva megállapítása nemcsak a múzeum gyűjteményeire igaz, hanem arra az egyre inkább újraéledő népi alkotóművészetre, amelynek legszebb darabjait mutatták be népművészek, kézművesek a múzeumban tartott hét végi karácsonyi vásárban.
Igazi míves művességek töltötték be a termeket: több száz éves technikákkal és mintákkal készített, azok egyedi továbbgondolásával gazdagított használati és dísztárgyak, ruházati kellékek, fából, csontból, üvegből, gyöngyből, rézből varázsolt gyönyörű darabok, gyógynövény-alapanyagú szappanok és a magyar díszítőművészet megannyi példája természetes formákon, természetes anyagokból. Kós Károly százéves épületében két napig együtt volt a múlt és a jelen, mindez a legtermészetesebb módon – a helyszínen is születtek új alkotások, rezet kalapáltak, kézimunkamintákat rajzoltak, a furulyakészítő időnként muzsikált, a gyermekek szalmadíszeket készítettek, gyöngyöt fűztek, babákat varrtak, akinek pedig pillanatnyilag nem volt más elfoglaltsága, az is folyton tett-vett, hogy még ízlésesebben helyezze el portékáját.
Gál Andrea keramikus és Várallyay Réka művészettörténész – a vásár rendezői – jó házigazdaként gondosan díszítette a bejáratot, a lépcsők kovácsoltvas korlátait, egy sarokban pedig egy kis betlehem jelezte: közeleg a Megváltó születése. Tegnap délután István Ildikó és a Folker együttes muzsikája fokozta a hangulatot, az este közeledtével pedig már mindenki sajnálta, hogy a város legszínvonalasabb karácsonyi vására bezárja kapuit.
