Száz év fölött

2013. január 3., csütörtök, Család

115 évvel és 253 nappal december 28-án a japán Dzsiroemon Kimura az ismerten és bizonyítottan leg­hosszabb életkort megért férfi a földkerekségen. A kiotói prefektúrában, Kiotango városban élő férfi ekkor már egy nappal hosszabb ideje élt, mint a korábbi rekorder, a dániai származású amerikai Christian Mortensen, aki 1998-ban halt meg 115 éves és 252 napos korában.
 

A világrekordról szóló oklevél átadását a Guinness Világ­rekordok egyelőre elhalasztotta, mert a december 16-án a világ legidősebb élő emberévé nyilvánított Kimurát éppen kór­házban ápolták törékeny egészségi állapota miatt. A földműves származású Ki­mura azután kapta meg a világ legidősebb embere címet, hogy az Egyesült Államokban elhunyt az ugyancsak 115 éves, de nála 15 nappal idősebb Dina Manfredini. Kimura csak a férfiak esetében tartja az abszolút világrekordot, jócskán lemaradva az igazoltan a leghosszabb életkort elért Föld-lakó, a 122 évet és 164 napot megért francia Jeanne Louise Calment mögött, aki 1997-ben hunyt el. A földműves családból származó japán matuzsálem postai kézbesítőként ment nyugdíjba, és egészen százéves koráig aktívan kertészkedett. Hét gyermeke közül öt még él, 14 unokája, 25 dédunokája és 13 ük­unokája van. Kimura 2011 márciusa óta számít a legöregebb japánnak, és 2011 áprilisa óta a legöregebb élő férfinak a világon. Elméje tiszta, a minap angolul köszönte meg a gratulációkat. Japánban a száz éven felüliek száma meghaladja az 50 ezret. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2013-01-03: Család - Puskás Attila:

Függetlenséget a biztonságért

Daniel Defoe (1659–1731) megírja a magára utaltságban is túlélő ember regényét (Robinson Crusoe, 1719). Azóta ennek az egyébként valóságos történeten alapuló kalandregénynek nemzedékek ifjai és felnőtt olvasói élik át maguk is az emberi találékonyság és élni akarás élményét.
2013-01-03: Közélet - Fekete Réka:

Zsúfolt ünnepnapok a sürgősségen

Ha a megyeközponti sürgősség forgalma a tavalyi év utolsó és az idei első napján is olyan sűrű lett volna, mint tegnap a déli órákban, akkor a szilveszterestétől jegyzett ellátottak száma legalább másfélszer annyi lenne, mint a valóságban.