Zsúfolt ünnepnapok a sürgősségen

2013. január 3., csütörtök, Közélet

Ha a megyeközponti sürgősség forgalma a tavalyi év utolsó és az idei első napján is olyan sűrű lett volna, mint tegnap a déli órákban, akkor a szilveszterestétől jegyzett ellátottak száma legalább másfélszer annyi lenne, mint a valóságban.

Harangszókor egyszerre két mentő érkezett beteggel a kórház udvarára, de magánjárművek, taxik is gyakran fordultak meg a sürgősségi osztály előtt, a váróterem és a vizsgálati rendelő folyosója tele volt betegekkel, hozzátartozókkal.
Hétfő este 20 órától tegnap déli 12 óráig százhuszonkilenc esetet láttak el a megyei sürgősségen, a legtöbb panaszt gyomorbántalom, epegörcs, magas vérnyomás okozta, de kezel­tek agresszióban részt vett embereket, ittasakat is. Könnyebben sérültek öten egy keddi autóbalesetben, kivizsgálás után mind­annyiukat hazaengedték. Az elmúlt két napban tizenöt beteget utaltak be a kórházba. Az említett időszakban is jelentkeztek végtagtörésekkel, de a legsúlyosabbakat hétfőn jegyezték: combnyaktöréssel többen kerültek kórházba.
A megyei mentőállomás csapatai hétfőn és kedden nyolcvanegy hívásnak tettek eleget, szerdán délig még húsz alkalommal mentek terepre, rendkívüli esetet nem jegyeztek. A diszpécserszolgálat telefonján legtöbbször gyomorbántalmat, túlzott étel- és alkoholfogyasztás miatti rosszullétet jelentettek. Törések, esés miatti sérülések következtek a listán, öt alkalommal szülésre szállítottak kismamát kórházba, nyolc személyt eszméletvesztés miatt vittek ellátásra közterületről. Bár a megszokottnál nem volt nagyobb a hívások, kiszállások száma, karácsonytól tegnapig több mint négyszázszor fordultak ki a mentőautók a megye állomásairól, ami a jelenlegi kis létszámú személyzetet és szűkös gépparkot tekintve nem kis teljesítmény.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2013-01-03: Család - :

Száz év fölött

115 évvel és 253 nappal december 28-án a japán Dzsiroemon Kimura az ismerten és bizonyítottan leg­hosszabb életkort megért férfi a földkerekségen. A kiotói prefektúrában, Kiotango városban élő férfi ekkor már egy nappal hosszabb ideje élt, mint a korábbi rekorder, a dániai származású amerikai Christian Mortensen, aki 1998-ban halt meg 115 éves és 252 napos korában.
 
2013-01-03: Család - :

Fogadom! – Betartom?

Egy nemzetközi felmérés szerint az emberek kilencven százaléka függő: dohányzás, kávézás, tévézés, internet, kényszeres evés, alkohol vagy kábítószer, esetleg játékszenvedély befolyásolja életüket. Ugyanakkor tíz emberből három tesz fogadalmat Újévkor, és mindössze egy tartja be legalább részben hónapokkal később is.