Ha a Kígyó éve általában a változások esztendeje is, feltehetjük a kérdést, hogy várhatóak-e 1917-hez vagy éppen 1989-hez hasonlítható változások a most kezdődő esztendőben. Most, hogy a maja naptárt félremagyarázó káoszfelelősök világvégejóslata nem teljesedett be, maradtak a megoldhatatlan gondok, amelyeket maga előtt görgetett a Sárkány éve. Elsősorban a forrongó és megújuló arab világ évek óta kezelhetetlen problémái.
A közel-keleti terror, a perzsa atombomba előbb-utóbb valósággá váló rémképe, a forrongó Afganisztán, a nyughatatlan Irak. S mindenekelőtt a szíriai polgárháború. Míg Egyiptomban vagy Líbiában és más arab országokban is a történelem szele és a lázongó tömegek pehelyként fújták el a harminc-negyven esztendeje őket boldogító zsarnokokat, Mubaraktól Kadhafi ezredesig – Szíriában ez nem pontosan így történt. Az arab tavasz az internet közösségi oldalain szervezett forradalma futótűzként terjedt az egész iszlám világban, Szíria akkor sem vonhatta ki magát, ha akarja, csakhogy nem is akarta. Közismert, hogy el-Aszad zsarnoksága az ország lakosságának legnagyobb része számára már évek óta elfogadhatatlan volt, és nyomasztó rémálommá vált. Amikor a fiatalok és a lázongók kimentek az utcára, a diktátor rendőrsége, majd katonasága még az arab diktatúrákban is feltűnő, részleteiben már-már hihetetlen erőszakkal és brutalitással lépett fel ellenük. Mindez – az erőszak erőszakot szül – csak olaj volt a tűzre. A tüntetők szerveződni kezdtek, s mivel az erőszakszervezetek, sőt, a katonaság egy része is átállt, megkezdődött a polgárháború, amely – legalábbis el-Aszad utolsó, január eleji nyilatkozatáig – a legmérsékeltebb becslések szerint is több mint 60 ezer (nagyrészt civil!) áldozatot követelt. S még nincsen vége.
A szíriai zsarnok a zendülésért egyszerre vádolja az amerikai és nyugati imperializmust, valamint az őt személyében is támadó al-Kaidát. Bejelentette azt is, nem adják fel, utolsó csepp vérükig harcolnak az országot felbolygató lázadók ellen. A világ egyre fokozódó nyugtalansággal figyeli a fejleményeket, Obama újraválasztása után a nagy kérdés az, hogy változik-e az Egyesült Államok szíriai s közel-keleti politikája. De nemcsak Amerikát, az állandó tiltakozó Európai Uniót és a NATO-t idegesíti a szíriai polgárháború, de a szomszéd Törökországot is. Az állandó határsértések és határincidensek miatt Törökország már decemberben azon a ponton volt, hogy szárazföldi hadjáratot indít Szíria ellen, ami el-Aszad azonnali bukását s a felkelők győzelmét jelenthetné. Ezért volt feltűnő a sarokba szorított, nagy nemzetközi támogatóit is elveszítő szír zsarnok magabiztossága és eltökéltsége, megingathatatlan hite a győzelemben. Mindez azonban csak a realitásokkal való kapcsolatát, szövetségeseihez hasonlóan, teljesen elveszítő diktátor álma, aki makacsul ragaszkodik a hatalomhoz.
De hatalma remélhetőleg nem tart már sokáig.
