Egy játékfüggő diplomatát fűztek be, tőle szereztek meg olyan titkokat, mint a NATO afganisztáni stratégiája – pedig a hétköznapokban visszavonult életet élő, jómódú házaspárnak tűntek, akik nem sok vizet zavarnak, és semmi különös nincs bennük az oroszos akcentuson és a rendhagyó telefonálási szokásokon kívül. A múlt héten megkezdődött Stuttgartban a hidegháború utáni legnagyobb kémbotrány pere, amelyben felbukkant egy legendás szereplő is.
Túl sokat telefonáltak
A hétköznapi külsejű, jómódú, de átlagos életet élő, egygyermekes Heidrun és Andreas Anschlag egy Marburg melletti kis településen, Michelbachban lakott az utóbbi években. Lányuk orvosi egyetemre járt, számos, álnéven nyitott bankszámlájuk és több autójuk is volt, de összességében visszafogottan éltek. Szomszédjaiknak legfeljebb az tűnhetett fel, hogy a nő gyakran telefonált fehérre festett házuk kertjéből akár télvíz idején is. Mindenkit meglepett a környéken, amikor két éve októberben a német terrorelhárítás elitegysége, a GS9 jelent meg a háznál, és elvitte a nőt. A férfit a házaspár másik otthonában, a Sváb-Alpokban található Balingenben fogták el ugyanazon az éjszakán. A kissé furcsa, kelet-európai akcentussal beszélő, magát dél-amerikai osztrák származásúnak mondó házaspárról kiderült: a hidegháború vége óta a legnagyobb németországi kémbotrány főszereplői. Ügyükről tájékoztatták Angela Merkel német kancellárt és Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Tárgyalások is indultak a két állam között, hogy kicserélnék az ügynököket, de ezek elakadtak. A múlt heti tárgyaláson állítólag néhány szomszédjuk is megjelent, hogy megismerje, mivel is foglalkoztak a kémek, de a 130 oldalas vádiratból csupán 17 oldalnyit olvastak fel nyilvánosan.
A Stuttgartban kezdődött per vádirata szerint a pár bizalmas iratokat juttatott el Moszkvának, amelyeket többek között egy holland külügyminisztériumi tisztségviselőtől szereztek meg, akit a Stuttgarter Zeitung német lap szerint feltehetően szerencsejáték-függősége miatt tudtak behálózni. Az ügyészek szerint a holland külügyesnek 2008 és 2011 között összesen több mint 72 ezer eurót fizetett a házaspár az információkért. 23 éves tevékenységük alatt több ezer oldalnyi iratot juttattak Moszkvába. Voltak köztük európai uniós, NATO- és ENSZ-titkok is. A dokumentumokban szó volt a nyugat- és a kelet-európai, illetve közép-ázsiai országok közötti kapcsolatokról, az Oberhessische Presse marburgi német lap szerint többek között a líbiai, koszovói, grúziai és afganisztáni katonai stratégia is Moszkvába került általuk. Az ügyészek szerint a házaspár évente 100 ezer eurót kapott megbízójától, az orosz titkosszolgálattól.
Szökés előtt csaptak le rájuk
Bizonyos iratokat műholdas kapcsolaton keresztül juttattak Moszkvába, másokat meg YouTube-os kommentekben rejtettek el, ahol a nő Alpinkuh1 (alpesi tehén 1) néven jelentkezett be. Az ügy tárgyalásán kiderült, Cristiano Ronaldo portugál labdarúgó némely videói alatti kommentfolyamban rejtette el az üzeneteket, amelyekre választ is kapott itt. A nő ártatlannak tűnő beírásaira a német hatóságok szerint FSZB-s tartótisztjük válaszolt Cristianofootballer néven. Az ártatlannak tűnő, semmitmondó hozzászólások a németek szerint jól kidolgozott kód alapján feldolgozva teljesen más jelentéssel bírtak. A nő ezen kívül állítólag heti két alkalommal kapott utasításokat Moszkvából rövidhullámú rádióadáson, amelyeket egy dekóderen és számítógépen keresztül tudott megnézni. Ezekre az üzenetekre műholdas telefonon keresztül küldött SMS-ekben válaszoltak. Ezenkívül is voltak azonban kommunikációs csatornák az ügyész szerint: észak-rajna–vesztfáliai helyszíneken – magányos fáknál, fakereszteknél, jellegzetes szikláknál – elrejtett konténerekben helyeztek el anyagokat, amelyeket az orosz titkosszolgálat emberei szedtek össze.
Múzeumi tárlatvezetés
A per során – amelyet egy német újságíró az általuk használt régimódi kémmódszerek miatt múzeumi tárlatvezetésnek nevezett –, várhatóan kiderül, hogy a pár miként építette fel álcaként használt polgári egzisztenciáját az 1980-as évek végétől, akkor még Nyugat-Németországban. Az ügyészek 1984-ig tudják visszavezetni történetüket, ekkor kapták mindketten osztrák útlevelüket, tisztázatlan körülmények között. Eszerint a férfi 1959-ben született Argentínában, a nő 1965-ben Peruban, osztrák származású szülők gyermekeiként. Az ügyészség szerint azonban valójában a KGB moszkvai iskolájában tanultak. A férfi 1988-ban telepedett le a németországi Aachenben, a nő Kalifornián keresztül érkezett. A páros 1990-ben házasodott össze Ausztriában. A férfi az aacheni műszaki egyetemen tanult közlekedésmérnöknek, a nő háztartásbeliként élt. Aachenből először Meckenheimbe, majd Landauba, végül a Marburg melletti kis faluba költöztek, de volt egy másik otthonuk is Balingenben, a Sváb-Alpokban. Lányuk is született, de a most 21 éves orvostanhallgató állítólag semmit sem sejtett szülei kettős életéről.
A tárgyaláson a férfi tagadta bűnösségét, és minden ellene hozott vádra igyekezett magyarázatot adni. Orosz akcentusáról azt állította, hogy gyerekként Argentínában orosz dadája volt. Közölte azt is, hogy ennél többet nem fog mondani a bíróság előtt. A tárgyalás legvégén hevesen kritizálta a börtönt, ahol őrizetben tartják. „Stammheim egy szeméttelep, Németország szégyene. Itt éheznek az emberek. Reggelire 20 gramm lekvár, estére 80 gramm gyümölcs semmire nem elég.” Panaszkodott arra is, hogy egy nap csupán egy óra sétát engedélyeznek neki.
Ha bűnösnek találják őket, tíz év börtön várhat rájuk. A pernek várhatóan 31 tárgyalási napja lesz, és júniusig tart.(Origo.hu)