Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Élet a váróteremben

2007. december 22., szombat, Riport

Fakósárga, vidáman ide-oda szaladgáló, néha-néha vakkantó kiskutya köti le a sepsiszentgyörgyi vasútállomás várótermében álldogáló utasok figyelmét. A pincsi mintha kis derűt is becsempészne a teremben várakozók szívébe: szinte észrevétlenül beindul a társalgás, az addig egymás mellett közömbösen elnéző emberek egyszer csak beszélni kezdenek.

A kutya ürügyén. Hogy mennyit is eszik egy ilyen. ,,És ez még kicsi. Volt nálunk egy nagy farkaskutya. Annyit megevett, mint egy borjú" — meséli egy idős bácsi, majd egy másik utasnak magyarázza tört románsággal ugyanezt. És miközben a kiskutya folytatja produkcióját, az emeletről bizonytalan léptekkel jön lefelé egy szakállas, szakadt ruhákba öltözött ember. Ügyet sem vet a kutyára, kimegy a váróteremből. Talán most akar szert tenni egy kis reggelire.

A lenti derűnek nyoma sincs kissé odább, az emeleti váróteremben, ahol az otthon nélkül maradtak szoktak meghúzódni a tél beálltával. Hárman-négyen az ablakkal szembefordulva rongyaikba burkolózva még alusznak. Hátulról hatalmas rongykupacnak tűnnek, csak időnként hallatszik egy-egy köhögés vagy Isten tudja, kihez címzett fél mondat. A sarokban néhány kopott táska, szatyrok, ledobott kabát, sörösüveg.

42-es cipőre várva

Jobb felől, a bejáratnak háttal idős, vörös szakállú férfi reggelizik. Magába roskadva, mohón falatozik, fejét kissé aggódva néha-néha körbeforgatja, mintha arról akarna megbizonyosodni, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti, senki nem fogja elvenni tőle az ételt. A mellette levő széken szeletelt kenyér, fehér csomagolópapírban egy darab kolbász a reggelije, bicskája segítségével abból falatozik.

Gyanakodva végigmér, amint közeledem feléje, majd folytatja a falatozást. Kis idő után rám néz, és a kolbászra mutat. ,,Ez most kikerült reggelire. Hál’ istennek, ahogy kiálltam az utcára, máris adták ezt az ételt. De nem tudok nyugodtan enni, mert mindig arra gondolok, hogy mi lesz a vacsorával. Vajon lesz-e, mit enni este is?" Majd hirtelen reménykedve néz rám. ,,Mondja csak, maga hívő?" — kérdi bizakodva. És innentől kezdve szinte nincs olyan mondat, amelyben ne hangozna el Isten neve. Bemutatkozik.

Az 57 éves Béla egyike azoknak a hajléktalanoknak, akik a telet az állomásépület emeleti várótermében vészelik át. Második éve, hogy lakás nélkül maradt — magyarázza. Az okokra nem nagyon tér ki. Adósságot emleget, örökséget, és hogy eladták. A családdal nem tartja a kapcsolatot. Karjára mutat, hogy félig lebénult a jobb keze. Munkát is ezért nem tud vállalni. ,,Ilyen karral ki fog engem alkalmazni?" — mutatja remegő kézzel jobb oldali végtagját. Nyáron azonban mégsem tétlenkedett. A mezőgazdaságban, a juhpásztor mellett dolgoztam — meséli arcán látható büszkeséggel. Csak aztán beköszöntött a tél, a juhok nincsenek már kint a legelőn, tavaszig pedig nincs munka. Addig itt kell kihúzni a telet, az állomáson. Bent még sincs olyan hideg, el lehet itt tengődni. ,,Nem kéne nagy hidegek legyenek" — reménykedik Béla. Abban bízik, hogy a Csíki negyedi Sing-Singben talál majd szállást. Addig is azonban az állomáson tölti az éjszakákat. ,,És itt van, né, tetszik-e látni, lyukas már a cipőm is, folyik be a víz. Ez most a legnagyobb baj. Arra kérem, ha van otthon valami olyan, amit már nem használ, hozza ki, jó lesz az nekem. Mert ebbe már folyik be a víz. Hozza el, kérem, és a Jóisten majd megfizeti" — fordul már-már könyörögve felém. Majd hozzáteszi: ,,Engem itt meg lehet találni. Itt vagyok reggel, meg éjszaka is. Nappal is a környéken vagyok. Ha elhozza, legyen szíves, keressen meg."

Béla kérését egy női hang szakítja félbe. A hang a rongyok alól érkezik, hogy mit is mond, azt nem nagyon lehet érteni. Béla azonban kissé ingerülten fordul arra. ,,Mit csinálsz, no, hallgatózol, hát nincs jobb dolgod?" A nő nem válaszol, lehajtja fejét, ráhúzza a kabátot, és ismét magába roskad. Béla felém fordul, és cipőjét mutatja újfent. Közben lassan benépesedik a terem, fiatal, barna arcú legény közeledik hozzánk, már nyújtja is kezét az aprópénz reményében. Búcsút veszek Bélától, aki még egyszer utánam kiáltja: 42-est hozzon, ha lehet.

Meginnék egy kávét. Vagy inkább egy sört

Nem mindig ilyen békés az élet az emeleti teremben. Egy másik látogatásomkor ugyanis veszekedés zajától volt hangos a váróterem. Pedig csak négyen voltak fent, két férfi az ablaknál ült, és a várost bámulta, a másik kettő azonban meglehetősen durva replikákat vágott egymás fejéhez. ,,Mi a bajod neked, hogy állandóan kötekedsz?" — kérdi a férfi, miközben kortyint egyet a söröspalackból. ,,Nem szeretem, amikor elküldesz engem az anyám…" — ordítja a nő. Ügyet sem vetnek arra, hogy közeledem feléjük, mintha semmi sem tudná őket kizökkenteni a maguk világából. Hamarosan távozom. Az állomás előtti kocsma énekléstől hangos. Dülöngélő fiatalember eresztette ki a hangját, csöppet sem ünnepélyes zenei aláfestést nyújtva az arra járóknak.

A kocsma előtt bozontos, szakállas, koros ember üldögél, arcán sztoikus nyugalommal bámul a semmibe. Nem koldul, nincs is előtte semmi, nem iszik, nem eszik, nem vár semmire. Csak ül. Barátságosan kezet nyújt, és be is mutatkozik. Vasile, mondja, és 61 éves. Több éve hajléktalan. Nem volt pénz, amiből fizetni a lakás fenntartását, ezért eladták. A rendszerváltás előtt a gépgyárban dolgozott. Utána azonban munkanélkülivé vált. Innen kezdődött a hanyatlás. Felesége meghalt. Aztán lakás nélkül maradt. És azóta nincs állandó szállása. Télen és nyáron is az állomáson szokott meghúzódni. És hogy miből él? Közbe-közbe elvállal egy-egy kisebb munkát. Takarítást, napszámba is elmegy néha. ,,Ca particular" (magánosként) — teszi hozzá büszkén, majd kérőn fordul felém: ,,Főnök, tudja, úgy meginnék egy kávét. Olyan hideg van." Már épp rendelném a forró kávét, amikor utánam szól: ,,Talán inkább egy sört innék, ha lehet." Közben tovább mesél. Gyerekei is vannak, sőt, unokái is. Mindegyik gyerek családot alapított, otthona van. ,,De nem szeretek hozzájuk járni. Saját otthonuk van, én nem oda tartozom." Beletörődés, valamiféle derű érződik a hangjában, amikor az állomásról beszél. Az otthonáról beszél így az ember. Arról, amelyik biztonságot ad. Hideg van néha, időnként a rendőrök is elkergetik a hajléktalanokat, de mégiscsak ki lehet ezt bírni — magyarázza. Még akkor is, ha az utcán járókelők nem bizonyulnak mindig segítőkészeknek. Legalábbis Vasile azt állítja, hogy kevesen szoktak segítő szándékkal közelíteni a rászorulókhoz. És talán hinni lehet neki, hiszen a járókelők többsége valóban közömbösen ment el mellettünk, sokan szemmel láthatóan igyekeztek nem tudomást venni a koldusról.

Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis…

Szerda este. Tucatnyian állnak sorban a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi székhelye előtt. Forró tea illata lengi be a helyet, a lépcsőházban szorgos fiatalok csomagolnak, szendvicseket osztogatnak. Minden csendben, nyugodtan zajlik, a sorban állók többsége hallgat, átveszi csomagját, aláír egy ívet, és már megy is tovább. Férfiak és asszonyok egyaránt állnak a sorban, és kisgyerekek is.

A lépcsőház bejárata előtt magányos férfi üldögél, az arcán néha megvillanó fényben látszik, hogy szinte magánkívül van. Ez hamarosan ki is derül egyébként: megpróbál felállni, hogy csomagjával a kezében leinduljon, a kísérlet azonban hatalmas eséssel végződik, hogy csak úgy koppan a feje a lépcsőfokon. A segítségére siető önkénteseknek azonban magabiztosan mondja, hogy nincs semmi baj, és imbolygó léptekkel, hatalmas kilengéssel elindul. Egyetértően bólint az önkéntesek azon felszólítására, hogy máskor ne ennyire részegen jöjjön.

Mint a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei mondják, valóban nem jellemző, hogy ittas állapotban jönnek az emberek az ételért. A jelenlevők többsége a Csíki negyedi Sing-Sing szociális otthonból származik. Általában tizenöt-tizehat személynek adnak hétfőnként és szerdánként forró teát és szendvicset. Régebb az állomásra is kivitték a csomagot, most azonban nem, mert sok pénzbe kerül az üzemanyag — magyarázza Nagy Károly. A szervezet önkéntesei egyébként elmondták: sokszor nagyon nehéz meggyőzni a rászorulókat, hogy elmenjenek a csomagosztásra. ,,Sokan megígérik, hogy ott lesznek, aztán nincsenek sehol" — ecseteli Bajcsi István. A civil szervezet különben idén a Gyár utcai római katolikus templomban szervez ajándékosztást a rászorulóknak.

Miközben lassan-lassan az önkéntesek is távozni készülnek, a csomagosztás helyszínén középkorú férfi tesz-vesz, bontja szét a dobozokat. Tamás József a neve, 52 éves, és a Sing-Singben lakik. Néhány hete besegít a Máltai Szeretetszolgálatnak: takarít, elviszi a szemetet, apróbb munkákat végez el. Valamikor kőművesként dolgozott, most is egy építővállalat munkaruháját viseli. Büszkén sorolja azokat brassói és sepsiszentgyörgyi templomokat és más épületeket, amelyek felújítását csoportvezetőként irányította. A farkaslaki származású férfinak nincs családja: menyasszonya nagyon fiatalon vonatbalesetben elhunyt, így utána nem nősült meg. A rendszerváltás után úgy döntött, Magyarországon próbál szerencsét, és amíg kint volt, itthoni lakását elárverezték, mivel adósságot halmozott fel. Ráadásul egy idő után Magyarországról is kitiltották, hiszen nem tartotta be a szabályt, túllépte a megengedett tartózkodási időt. ,,Hát, az élet nem nagyon élet mostan" — mondja keserűen. ,,Szórakozás már rég nincs, alkohol, cigaretta, nálam ilyesmi szóba sem jöhet" — teszi hozzá. Legnagyobb problémája, hogy gondjai vannak a gyomrával. Többször volt kórházban is. Ezért komolyabb munkát sem tud vállalni, mert bármikor előfordulhat, hogy kórházba kerül. Ennek ellenére várja a tavaszt, hogy valamelyik építővállalatnál dolgozhasson. Mert a Máltai Szeretetszolgálatnál önkéntesként tevékenykedik, nem kap pénzt. ,,Mondták is nekem eleget azok, akik ide járnak a csomagért, hogy miért szorgoskodom, hiszen a teát meg a szendvicset mindenki megkapja, függetlenül attól, hogy segédkezik-e vagy nem. De én úgy érzem jól magam, ha tudok tevékenykedni valamit." Tamás Józsefnek tervei vannak. Van kevés félretett pénze a bankban, azt arra használja majd fel, hogy vattacukorgépet vásároljon és működtessen. ,,Csak egészséget adna a Jóisten, mert más nem is kell nekem" — fohászkodik.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 944
szavazógép
2007-12-22: Riport - Fekete Réka:

Kisfia életéért küzd egy édesanya

Három év alatt három műtét, s ki tudja, ha a negyedikre sor kerülne, az ötéves Robi szervezete és sok megpróbáltatáson átment édesanyja kibírná-e az újabb beavatkozást.
2007-12-22: Múltidéző - Pálmai Tamás:

Ünnep (Békési levelek)

Michelangelo: Madonna a kisdeddel
Ünnepeink sora következik. Ugyanakkor a csendes lelki felkészülés időszaka is, melyet majd vízkereszt után a vidám bálozás évada követ. Igaz, ez utóbbi rövid lesz, hisz február ötödikén már hamvazószerda, és ezzel vége a zenés-táncos esték sorának, böjt a neve annak, ami ezután jön.