Ám böjt van most is. Ha nem tudnánk áttekinteni a határokon, s ott is magyart látva feltöltekezni, az itthoni állapotokat látva lassan az élettől is elmenne az ember kedve. Mert ünnepek sora jön ugyan, mégis böjt van. Hisz szomjazzuk a jó szót, a szépet, a szeretetet, az igaz szerelmet, a tisztaságot, az adott szó hitelét. Éhezzük, koplaljuk — sokan szó szerint, és egyre többen — a hitványság szülte napjaink szürkeségében az erkölcsösséget, az emberi kapcsolatok valódiságát, melegségét. Üres zsebekben fagytól elkékült kézzel kotorászunk az utolsó garas után, közben üvölt a tévé, és arra csábít, hogy visszafizethetetlenül drága hitelért vegyünk teljesen haszontalan műkütyüt családunknak.

Ha még van családunk. Ha nem verték még — már — szét azt is. Azt mondják, hogy egy felmérés szerint a magyar emberek hetven százaléka érzi úgy, erkölcsi-lelki légüres térben él, hogy nincs igazi kapcsolata embertársaival, hogy nincs példa, akit követne, akire fel tudna nézni. Ilyen mélypont a rendszerváltás utáni első években volt. Aztán 1995—96-tól folyamatosan javult a helyzet 2002-ig, attól kezdve pedig meredeken zuhant a mai szintre. S ha nem ébredünk már végre fel, kedves jól fizetett, jól öltözött vezetőinkkel együtt, hát lesz még lentebb, lesz még alább is.

Ünnepek sora jön. Köztük a legmelegebb, legbensőségesebb, legcsaládibb a karácsony. Jézus Krisztus születésnapja. A hótól megtisztult tájban nyugvó, kivilágított ablakú házakban lakó, mosolygó arcú emberek ünnepe. Kik mindannyian befogadják lelkükbe a szent családot. Így kellene hogy legyen.

S hogy lesz-e még ilyen valaha, az nagyrészt rajtunk múlik. A sokszínű, genetikailag szivárványtarka, mára egységes (?) magyarság nemzetlelke beteg. Azzá tették. Kik akarattal, gonosz eltökéltséggel, tervszerűen, kik tudatlanságból, hanyagságból, restségből. De vétkezni lehet gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással egyaránt, ezt tudjuk, és ne feledjük el egy percre sem. Nem feledhetjük egy percre sem, mert ma tényleg számít a történelmi perspektíva minden minutuma, tényleg nincs már elvesztegetni való időnk.

Neves pénzügyi szakember szerint a gazdaság állapota, a krízis, a csőd, mely felé egyre gyorsabban haladunk, még visszafordítható, megelőzhető. De hamar kell cselekedni, mert minden másodperccel csak a kár nő.

Az emberi lelkekben, a gerincben, a tartásban, erkölcsi tisztaságunkban, nemzeti büszkeségünkben befogadó (és ettől élő, túlélő) magyarságunkban tett kár mérhetetlenül, de még ez is gyógyítható. Lesznek ugyan fájó veszteségeink, de akkor is haladnunk kell tovább. A szűk határú magyar nemzetmagnak meg kell tisztulnia. Meg kell végre szabadulnunk lehúzó koloncainktól, el kell végre számolni és számoltatni mindenkit a nagy nyilvánosság előtt. Nincs testi kényszer, csak nyilvánosságra hozatal. Csak tiszta víz az ország poharában, hogy abból iva, végre erőre kapjon már minden magyar. Az igazság szabaddá tesz. Ennek ízére vágyik tudva, tudatlan minden honfitársunk. Ha ezt nem tesszük meg, nem csak mi veszünk el, trianoni határokon belül, hanem felmorzsoltatik majd az a határon túli testvérhadunk is, melyre ma rátekintve erőt merítünk.

Pálmai Tamás