Bátyámnak volt egy füzete, amelybe barátai, iskolatársai rövid rigmusokat, apró versikéket írtak. Egy nagy fiú azt írta: „Sok szép emlékvers díszíti e könyvet, s én itt hátul őrzöm, hogy meg ne szökjenek. Az én emlékeimet is ez a név díszíti: Babus.”
Bibarcfalvi vagyok. A „Borhegyi” borvíz nem volt olyan messze tőlünk, hogy már óvodáskoromban ne mehettem volna borvízért egyedül. Egyszer, amikor a kicsi cserépkorsóban borvizet hoztam, a Nagy hídnál szembetaláltam magam egy úri társasággal. Elöl a kisasszonyok jöttek, azután a legények. Szépen öltözötten, mosolyogva álltak meg. Zsuzsi – szólított meg Babus, és már nyúlt is felém. Simogatott, szeretgetett. Kitörölhetetlen emlékem a fekete bőrszíjas, apró karórája. A Molnár testvérek voltak: Babus, Bözsi, Tóni és Kálmán.
A Polgári Iskolában Kovács Sándor esperes úr tanította nekünk a vallást. Sokszor mondta, hogy a leány olyan, mint a tulipán, mert azon még a porszem is meglátszik. A jóra figyelmeztető szavait egyszer azzal zárta, hogy: „Baróton nem volt olyan szép esküvő, mint a Molnár Babusé. A menyasszony székely ruhában volt, és azt énekelte, hogy Itt van szívem, neked adom, Uram.”
Harmadikos lehettem, amikor tanárnőnk lett Babus néni. A háború vége felé már jövögettek haza a katonák. Sokat elvitt a fekete vonat. Biztos, voltak gondjai fiatal tanárnőnknek, de azokat velünk nem osztotta meg. Egyszer ügyes kicsi bocskorkát kötött a fiacskájának fehér gyapjúfonalból. Bocskort kötni minket is megtanított, de a ballagási éneket is tőle tanultuk: Gaudeamus igitur... (Brahms: Akadémiai ünnepi nyitány). Magyarul: örvendjünk, míg ifjak vagyunk, mert az ifjúság és a terhes vénség után úgyis elnyel az anyaföld...
Jártam a házukban. Szerintem az egyik legszebb bennvaló volt Baróton.
Harkó József tanár úrnak nagy temetése volt. Nagyon sok egykori mikós diák kísérte a szentgyörgyi temetőbe. Egymás után, sorban részvételtek a gyászolóknak. Amikor én is oda jutottam, észrevett Babus néni, meghívott magához. Lehetett 80 esztendős, amikor meglátogattam. Ápolt, kedves öreg hölgy volt. Beszélgettünk. Telefonon többször hívtam. Elmondta, hogy az édesanyja fiatalon házi tanítója volt Kisbaconban Benedek Elek gyermekeinek. Én is megkérdeztem, hogy hallotta-e az üdvözletet, amit küldtem neki a Dunán. Nem hallotta. Mit üzentél? Melyik éneket küldted? Milyen kár, hogy nem hallottam! Mondjad! Operettrészletet A csárdáskirálynőből.
Kislány koromban édesanyám egy szép sötétkék ruhát varratott nekem Gáspár Annuskával. Jó nagy masni volt a mellemen apró mintás, fehér anyagból. Szerettem volna kiterítve viselni, de nem úgy kellett állnia. Oda összefittyent. Még vénasszonyul is gondolkoztam, honnan szedték ezt a modellt. 2012 tavaszán egy éjjel bekapcsoltam a tévét. A Dunatáj Alapítványt akartam nézni. Egy képet mutattak: Benedek Elek családja körében. Ott volt Babus fehér blúzban, és mint a matrózblúzon, úgy állott egy fehér csokor a mellén. Ez volt a minta, mert neki is unokatestvére volt a varrónőnk.
Bibarcfalváról származtak, a Borvíz utca 208. szám alól. Drága emléküket őrzöm, amíg élek.
BENKŐ JÓZSEFNÉ SZABÓ ZSUZSANNA, Középajta
