A pályázatra bármilyen műfajban lehet nevezni, fontos, hogy a jelentkező csakis és kizárólag saját szellemi tulajdonát képező művet küldjön be. A helyesírás fontos, a csúnya, trágár szavak és kifejezések kerülendők.
A pályázat célja a kiemelkedő tehetségek felkarolása és támogatása az önkifejezésre, az irodalmi megnyilvánulásra. Az alkotásokat Word-dokumentum formájában várjuk, egy A4-es oldalban, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel, normál sablon használatával, a kezdiemi@yahoo.com e-mail címre március 15-ig. Az iromány csatolandó a levélhez, amelyben a következőket kérjük feltüntetni: az alkotás címét, műfaját, a szerző nevét, életkorát, elérhetőségeit, címét és telefonszámát. Az adatokat bizalmasan kezeljük, mások számára nem adjuk át. A műveket szakmai zsűri segítségével és hozzájárulásával értékeljük, a kiemelkedő alkotások a kézdivásárhelyi Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által összeállított kiadványban jelennek meg. Az első három helyezést elérő iromány szerzője értékes jutalomban részesül. A díjat március 22-én, pénteken adjuk át a Vigadó Művelődési Ház kiállítótermében. Érdeklődni lehet a 0766 102 454-es telefonszámon, a kézdivásárhelyi EMI Facebook-oldalán vagy a megadott e-mail címen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.