Februárban, ha tombol is az ítéletidő, metszően süvít az északi szél, a tél napjai meg vannak számlálva, egyre több jel utal a közelgő tavaszra. A csillagászati tavasz március 21-én veszi kezdetét, térségünkben látványos fordulat csak ezután áll be, azonban a madárvilágban már februárban észlelhetjük a tavasz első jeleit: vándorútjukról érkeznek a tőkés récék, bíbicek.
Hollók tatarozzák fészküket, sőt, van már olyan fészek, ahol a tojásokon ott lapul a tojó. Szarkák kergetőznek, egerészölyvek köröznek, balkáni gerlék nászrepülésben, a fakopáncsok dobolnak, derűs napokon tavaszt kiált a cinege, trillázik a csuszka. Megjelennek a seregélyek, őket követik a barázdabillegetők, Zsuzsanna napján (február 19.) pedig a mezei pacsirták érkezését várjuk.
Az Olt partján sétálva nagyon halk, alig hallható madárhang ütötte meg a fülemet. „Sriih-sriih” – szólalt meg a madár újra, ezúttal egész közelről. Ugyan nem láttam, de a hang alapján tudtam, hogy fakúsz szól, és a fa törzsén kell keresnem, s kapcsolattartó hangot hallatott, tehát nem lehetett egyedül. A fakúsz kistestű, barnás-fehéres színezetű, a fa törzsének mintázatába megtévesztésig beleolvadó madár, sajátossága a hegyes, ívelt, hajlott csőr. Fák törzsein tölti élete nagy részét, mindig alulról felfelé halad, nem úgy, mint a csuszka, amely képes fejjel lefelé is kúszni a fán. Kisvártatva előbukkant a fa törzse mögül, figyelt, és mivel úgy döntött, nem jelentek rá veszélyt, elindult felfelé. Rájöttem, nem jó helyen állok, ugyanis a fakúsz leginkább a fa déli oldalán tartózkodott, én meg épp az ellenkező oldalon álltam. Amikor átmentem, nem lepődött meg, bizalmasan viselkedett, közelről figyelhettem, sőt, olykor úgy tűnt, túl közel is enged magához.
Kép és szöveg:
KELEMEN LÁSZLÓ
