Visszavonul XVI. Benedek pápaRóma lesz a világ közepe

2013. február 18., hétfő, Kitekintő

Rendkívüli szervezési és biztonsági gépezet indult be az olasz fővárosban a pápa lemondása és az utód megválasztása alkalmából Rómába érkező zarándoktömeg fogadására. A Vatikánvárosban és a fővárosban megerősítették a terrorizmus elleni intézkedéseket. Mintha a 2000-ben tartott jubileumi szent év ismétlődne meg – értékelte az eseménysorozat jelentőségét Gianni Alemanno, Róma főpolgármestere.
 

Zarándokok százezrei
Néhány nappal azután, hogy XVI. Benedek bejelentette lemondását, máris hívők tömege rohamozta meg az általános audienciát és a Szent Péter-bazilikában a pápa pontifikálta misét is. A Szent Péter térre több százezer embert várnak február 27-én, a pápa utolsó általános audienciájára, amelyet ugyanitt rendeznek meg. A következő két hétben XVI. Benedek egyedül az ügyvivő olasz kormányfőt, Mario Montit és az államfőt, Giorgio Napolitanót fogadja magánmeghallgatáson. A világ minden részéről érkező hivatalos állami és egyházi delegációk szintén a nyilvános audienciákon vesznek majd részt.
A becslések szerint a február 28. és március 30. közötti időszak egymást követő eseményein – XVI. Benedek lemondása, konklávé, az új pápa beiktatása, húsvét – napi százezer ember fordul majd meg a Szent Péter téren és a Vatikán közelében. A nap huszonnégy órájában ötszáz rendőr teljesít szolgálatot a pápai állammal szomszédos római utcákon – többnyire az Angyalvár és a Szent Péter tér közötti területen. Olaszország más részeiből is rendőrök, csendőrök, tűzoltók, tűzszerészek érkeznek Rómába. A zarándoktömeg mozgatását, ellátását, biztonságát a római városházán létrehozott „rendezőközpontból” irányítják. Itt döntenek arról is, hány óriásvásznat állítsanak fel Róma különböző pontjain, és meddig hosszabbítsák majd meg a metrók nyitva tartását. Az esemény megszervezéséhez Alemanno 4,5 millió eurót kért a kormánytól.
A Federalberghi szállodásszövetség máris foglalási lázt jelentett Rómából, ahol a csillagokba szöktek a Vatikán körüli lakás­árak is: egy negyvenöt négyzetméteres lakás heti bére a pápa lemondásának bejelentése után ezerről kétezer euróra ugrott. A Vatikán közeli szállók már megteltek újságírókkal. A Szent Péter tér környéke nemzetközi televíziós stúdióvá változott – írta a La Repubblica olasz újság honlapja.


Marad a pápa neve
XVI. Benedek egyébként megtartja a pápává való beiktatásakor maga választotta nevet, azt azonban még nem tudni, milyen egyházi titulus fogja megilletni, ahogy azt sem, hogy milyen papi ruhát visel majd. A nemzetközi sajtó XVI. Benedek jövőjét firtató kérdései közül a Vatikánban sem tudnak mindenre válaszolni, hiszen utoljára pápa több mint hatszáz évvel ezelőtt távozott tisztségéből. „Az olasz és külföldi újságok is elismeréssel írtak Federico Lombardi szentszéki szóvivő őszinteségéről, aki a Vatikánban hétfőtől naponta tartott sajtótájékoztatókon gyakran bevallja: nem tud válaszolni a feltett kérdésekre. „Értsék meg, ez a helyzet számunkra is új” – ismétli Lombardi, hangsúlyozva, hogy a kánonjogászok, az egyházi tradíció szakértői és a vatikáni protokoll az eseményekkel egyszerre haladva igyekszik válaszokat találni a rendkívüli pápai elhatározás teremtette kérdésekre. Azt már tudni, hogy február 28. után XVI. Benedek megtartja a pápává való beiktatásakor maga választotta nevet. El­választhatatlan tőle, mindenki XVI. Be­nedekként ismeri – mondta Lombardi. Arra viszont még nem született válasz, hogy a volt pápát milyen egyházi titulus fogja megilletni. Azt sem tudni, hogy milyen papi ruhát visel majd, és ennek milyen színe lesz: XVI. Benedeknek nem lehet többé fehér reverendája, hiszen ez az új pápáé lesz.
Amikor két hét múlva XVI. Benedek elhagyja a Vatikánt és Castelgandolfóba költözik, személyi titkára, Georg Gänswein, a Pápai Ház prefektusa kíséri el, aki továbbra is vele marad. A pápával marad az eddig háztartását vezető négy nővér is. XVI. Benedek pápai gyűrűjét kettétörik, és a vatikáni pápai lakosztályt lepecsételik az utód megválasztásáig. A volt pápa biztonságát továbbra is a vatikáni csendőrség felügyeli. XVI. Benedek nyugdíjat nem kap, de a Vatikán gondoskodik róla – mondta Lombardi, hozzátéve, hogy XVI. Be­nedeknek pápaként is minimális volt a személyes kiadása. Castelgandolfóból XVI. Benedek később a pápai állam falai közé készül visszavonulni egy vatikáni kolostorba. Az épület a biozöldségekkel beültetett veteményeskert mellett áll, melyet XVI. Benedek pápasága közel nyolc éve alatt alakított ki a vatikáni kertekben. XVI. Benedek a római papokkal tartott audiencián azt hangoztatta: a világtól elzárkózva akar élni, de a szóvivő szerint semmi nem akadályozza meg, hogy lemondása után néha elhagyja a Vatikánt. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2013-02-16: Világfigyelő - :

Meteorit zuhant Oroszországra

Meghaladja az egymilliárd rubelt a tegnap Szibéria felett lezuhant meteorit okozta kár az Urál hegységhez közeli cseljabinszki régióban, ahol csaknem 1200 ember sérült meg, közöttük több mint 200 gyermek. Ez az elmúlt évszázadok egyik legnagyobb katasztrófája, amelyet égitest becsapódása okozott a Földön.
 
2013-02-18: Kitekintő - :

Ahol ma is vannak boszorkányégetések (Pápua Új-Guinea)

Horrorfilmbe illő jelenetek kísérik a pápua új-guineaiak harcát a fekete mágia ellen. A csendes-óceáni szigeten nemcsak hisznek az ártó szellemekben és a boszorkányokban, hanem tesznek is azért, hogy megszabaduljanak tőlük. A babonák és a hiedelmek miatt évente sok ártatlan embernek kell meghalnia.