Horrorfilmbe illő jelenetek kísérik a pápua új-guineaiak harcát a fekete mágia ellen. A csendes-óceáni szigeten nemcsak hisznek az ártó szellemekben és a boszorkányokban, hanem tesznek is azért, hogy megszabaduljanak tőlük. A babonák és a hiedelmek miatt évente sok ártatlan embernek kell meghalnia.
Évente ötven áldozat
A csendes-óceáni állam a világ egyik kulturálisan legszínesebb országa – a hírekbe azonban a legtöbbször a büntetés-végrehajtás egyik idejétmúlt formájával, a boszorkányégetéssel szokott bekerülni. A legutóbbi eset azt mutatja, hogy az országban igény van az ilyen közösségi élményekre, hiszen több százan gyűltek össze Kepari Leniata megégetésén is. A húszéves nőt azzal vádolták, hogy boszorkányképességeit felhasználva megölt egy kisfiút. A gyerek előző nap a kórházban halt meg. A boszorkányégetés látványától elszakadni nem tudó tömeg elzavarta a rendőrséget, így nem volt senki, aki megmenthette volna a nőt. A módszer középkorinak tűnhet, a közönség azonban olyan modern eszközökkel is fel volt szerelve, mint a fényképezőgép – az újságok így címlapon hozhatták le a sokkoló képeket. A nő kivégzői nem elégedtek meg az egyszerű máglyahalállal, előtte megkínozták a feltételezett boszorkányt. A rendőrség gyilkosságként kezeli az ügyet, és azt ígéri, letartóztatja a felelősöket. Hasonló jogállami eszközökkel azonban egyelőre nem lehet megingatni a pápua új-guineai lakosság jó részének hitét a babonákban, a szellemekben és egyéb természetfeletti erőkben. A rendőrség a mostani eset után is sürgette, hogy a boszorkányvádak tárgyalására bíróságokat állítsanak fel, és így akadályozzák meg azt, hogy az emberek magukra vállalják a büntetés-végrehajtást, de a közösségi ítélkezés egyelőre minden más jogi fórumnál erősebbnek bizonyul.
A BBC becslése szerint évente nagyjából ötven, boszorkánysággal összefüggő gyilkosság történik Pápua Új-Guineán. Pontos számok nincsenek arról, hogy hány hasonló eset történik az ország eldugott térségeiben, sok gyilkosságról ugyanis a rendőrök nem is szereznek tudomást, és ha mégis nyomozni próbálnának hasonló ügyekben, a közösségek rendszerint összezárnak, és nem hajlandók együttműködni a hatóságokkal. A rendőröknek ennek ellenére vannak nagy fogásaik. Tavaly júliusban 29 embert fogtak el a dzsungelben, egy kannibál szekta tagjait, akiket hét, boszorkánynak hitt orvos meggyilkolásával gyanúsítottak.
Fekete mágia
A pápua új-guineai babonahelyzeten csak ront, hogy még mindig érvényben az az 1971-ben hozott törvény, amely bűncselekménynek minősíti a boszorkányságot – vagyis elismerte a létezését. A jogszabály értelmében a fekete mágiával foglalkozókra akár két év börtönt is ki lehet szabni büntetésként, sok pápuai azonban mindezt felhatalmazásnak veszi az önbíráskodásra. Az ország jogi reformjával foglalkozó bizottság 2009-ben felismerte, hogy a boszorkányságot sokszor csak ürügyként használták a gyilkossághoz, és szorgalmazta: a törvény erejével szorítsák vissza ezt a gyakorlatot. Ugyanakkor a gyilkosok még most is a büntetésük enyhítésére számíthatnak, ha fekete mágiára hivatkoznak.
Pápua Új-Guinea sok részén a titokzatos betegségeket és haláleseteket a mai napig boszorkányok ártó működésének tulajdonítják, és nehezen fogadják el, hogy a szerencsétlenségek vagy a balesetek okai nem feltétlenül természetfelettiek. Az elmúlt évtizedekben több gyilkossággal is megpróbáltak bosszút állni a feltételezett boszorkányokon. Ha Pápua Új-Guineában valaki fiatalon meghal, akkor nem azt kérdezik, mi okozhatta a halálát, hanem azt, hogy ki. Kezükbe veszik az igazságszolgáltatást, és kínzással próbálnak meg vallomást kicsikarni a feltételezett bűnösből. Ha pedig végre bűnösnek vallja magát, akkor válogatott módszerekkel kivégzik. A boszorkánynak tartott nőket általában azzal vádolják, hogy szándékosan szerencsétlenséget okoznak. Mivel az emberek sokkal jobban tartanak a boszorkányságtól, mint a büntetéssel járó törvényszegéstől, lényegében semmi sem tartja vissza őket, hogy a fekete mágia elleni harcuk csúcspontjaként megkínozzák és kivégezzék a kiszemelt személyt.
Az országban különböző segélyprogramokat működtető Oxfam szerint a fekete mágiába vetett hitnek a gyilkosságokon túl is komoly következményei vannak. A meggyanúsított emberek – ha történetesen élve megússzák – elveszíthetik a házukat és a megélhetésüket. Mivel sokan a hagyományos hitvilág eszközeivel magyarázzák például az AIDS és más betegségek terjedését, ez nyilvánvalóan megnehezíti a HIV-vírus elleni küzdelmet. A segélyszervezet szerint ez is szerepet játszik abban, hogy az ország felnőtt lakosságának 4,5 százaléka HIV-fertőzött. A fekete mágia a családok és a közösségek összetartását is kikezdi, és a már meglévő törzsi konfliktusokat csak súlyosbítja – állítja az Oxfam.
A boszorkánygyilkosságokat nemcsak a természetfelettit övező hiedelmekkel lehet magyarázni, sokszor nagyon is hétköznapi konfliktusok húzódnak meg mögöttük: egyszerű bosszú vagy tulajdonvita, esetleg társadalmi tabuk megdöntése vagy társadalmilag megbélyegzett viselkedés, mint amilyen a hűtlenség, a házasságon kívüli terhesség vagy a homoszexualitás. Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint a boszorkányságot sokszor ürügyként használják a nőkkel szembeni visszaélésekre és erőszakra. Az áldozatok leggyakrabban a társadalom legsebezhetőbb rétegeiből kerülnek ki: nők, özvegyek férfi rokonok nélkül, idősebb emberek vagy olyanok, akiket a közösségek irigyelnek, esetleg megvetnek.
A pápua új-guineai törvények szerint gyilkosságért halálbüntetés is kiróható, az ország függetlenségének 1975-ös kikiáltása óta azonban még senkit sem végeztek ki. A boszorkányoknak hitt pápuaiak kivégzéséről azonban tekintélyes listát állíthatna össze az ország. Az Oxfam szerint a hiedelmek visszaszorításában sokat segítene, ha minél több ember beülne kicsit az iskolapadba. (Origo.hu)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.