– Szerintem minden rendezvény egyfajta lelki gondozás vagy előzménye annak, hiszen ahhoz, hogy egyáltalán lelki gondozói helyzetbe kerüljünk, bizonyos falakat le kell bontani, meg kell találni az alkalmakat arra, hogy együtt legyünk, megnyíljunk egymás előtt, megismerjük egymást, s így egyfajta bizalom alakuljon ki lelki gondozó és lelki gondozott között. Az istentiszteleti vagy azon túl lépő alkalmak, mint egy koncert, könyvbemutató, találkozó, mind-mind arra szolgálnak, hogy összekovácsolják a közösséget, közelebb vigyék a lelkészt a gyülekezetéhez, hogy megismerje az örömöket, a bánatokat, hogy a szó legtágabb értelmében találkozzon az emberekkel. És ők is találkozzanak egymással.
– Ez a böjtben kissé más hangsúlyokat is kap.
– Az emberek a böjtben jobban odafigyelnek olyan dolgokra, amelyek egyébként a felszín alatt lappanganak, amikről nem tartjuk alkalmasnak, sőt, ildomosnak beszélni akkor, amikor sietünk, amikor rohanunk. Vagy a lelkész nem ér rá, vagy a gyülekezeti tagnak vannak éppen égető hétköznapi teendői, nincs ideje megnyílni. A böjtben az ilyen dolgokra egy kicsivel több idő jut, és el tudjuk kezdeni, sőt, hatékonyabban tudjuk végezni a lelki gondozást.
– A több településre kiterjedő szolgálat alatt mi a tapasztalat: van különbség falu és falu, közösség és közösség között a lelki bajokat illetően?
– Hogy milyen speciális gondok merülnek fel, azt nagyban hordozza a falunak az összetétele, hogy például öregedő vagy fiatal közösségről van szó, milyen mértékű a munkanélküliség, az elszigeteltség miatti kilátástalanság. De ezek elsősorban egyéntől függőek, szerintem nincs olyan, hogy egy adott falunak egyféle, egy másiknak másféle kollektív bánata legyen. De itt érdemes megjegyezni: nem szabad a lelki gondozást úgy értelmezni, hogy az szigorúan a bajoknak, a problémáknak a felszínre hozása és feldolgozása. Nem csak a bánatban lévők szorulnak lelki gondozásra, még akkor sem, ha sokszor efelé húzunk. Ez egy rossz társadalmi beidegződés, hiszen lelki gondozásra szorulnak azok is, akik éppen örömben vagy jólétben vannak. Nem látszik a problémájuk, lehet, hogy bennük sem tudatosodik, de egy lelkésznek kötelessége észrevenni.
– A böjti imahéten több rendezvénynek is helyszíne Málnás. Anélkül, hogy pontos leltárt készítenénk, ezek az alkalmak hogyan illenek bele a közösség életébe?
– Ez egy hosszabb folyamat vége valójában, amihez a Bethlen Gábor Alapnál nyert pályázat révén háromszázezer forintból anyagiakat is tudtunk biztosítani Málnás község kulturális és hagyományőrző programjaira. A sorozat szeptemberben kezdődött, olyan együttesek, zenekarok léptek fel, mint a Snaps Vocal Band, egy sepsiszentgyörgyi vonósnégyes, legutóbb a Mácsafej zenekar, ebből a pénzből finanszíroztuk azt a betlehemes rövidfilmet, aminek szereplői málnási gyermekek, és a falu örömére karácsonykor együtt néztük meg, de az Angyalvárás Málnáson című kisfilmet a videomegosztó hálózat révén kis túlzással az egész világ láthatta, láthatja (eddig közel ezerötszázan nézték meg – szerk. megj.). Most, a böjtben vendégeket is várunk, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport diákjai szerepelnek, az imahéten pedig vendéglelkészek hirdetik az igét. Amikor Málnásra érkeztem, úgy éreztem, hogy vannak olyanok, akiket kizárólag Isten igéjével nem lehet megszólítani. Előtte le kell fejteni róluk valamiféle burkot, valami egyébbel megszólítva később tud elérkezni hozzájuk az, hogy mindezek mögött ott az egyház, ott van Isten szeretete. Hogy az imahét összecsúszott a böjttel, lehetőséget teremt arra, hogy mindig egy kicsivel többet mutassunk ebből a teremtett világból, a benne rejlő lehetőségekből.